19. Fejezet: Vér

Hyorin szemszöge...

„Álmodom? Vagy tényleg megtörtént?”

Becsukott szemeimet lassan kinyitottam és mocorogni kezdtem. Ahogy látom már este van, és teljesen besötétedett. Még jobban kinyitom szemeimet, és magam elé pillantva meglátom Jiyongot, ahogy csukott szemeivel pihen mellettem. Jobb kezével derekamat átkarolva húzott közelebb magához. A forró teste felforrósította az enyémet. Sokat pislogtam rá, mire eljutott az eszemig, hogy tényleg Jiyonggal fekszem egy ágyban.

„Akkor mostmár nem vagyok szűz?”

Gondolkodtam el, de egy hírtelen éles fájdalom hatolt alfelembe.

 - Áú! – Jajgattam fel, és egyből összekuporodtam az ágyon. Mikor egy kicsit megszűnt a fájdalom, kimásztam észrevétlenül Jiyong öleléséből és az ágyból is. Magamra kaptam egy hosszú felsőt, és a Hello Kitty-s papucsommal együtt kisétáltam a kisszobába, s aztán a fürdő szobába.

 - Áh! – Álltam meg hírtelen a WC kagyló felett. – Basszus, vérzek! – Gyorsan letöröltem a vért a combjaimról. A mellettem lévő polcról lekaptam egy betétet és azzal együtt besiettem a szobámba, hogy egy bugyit is felvehessek.

 - Te jó ég... – Mondtam miközben felvettem magamra a bugyit.

Gyorsan magamra kaptam még egy melltartót is az egyszerű magamrakaptott ruhaanyag helyett. Nyújtózkodva előkotortam egy felsőt és egy tréning nadrágot is a szekrényből.

 - Órákig elnéznélek így. – Hallottam meg egy hangot a hátam mögül, ami nem másé volt mint Jiyongé. Keze vállamra siklott és egy gyors mozdulattal a nyakamat csókolt. – Gyönyörű vagy.

Ebben a szem pillanatban megfordultam és kezemmel arrább löktem magamtól. Értetlenül figyelt reám, de végül elvigyorodott mikor a nyakamon hagyott szívás nyomokra tekintett. Gyorsan kapcsoltam és a kezemben lévő ruháimmal eltakartam a mezítelen testemet.

 - Ne szégyelld, úgyis láttalak már meztelenül. – Vigyorgott rám azzal az ezer wattos mosolyával. Kezeivel megfogta kezemet, és elhúzta róla ruháimat, így elé tárult fedetlen bőröm. Elémtértedt és egy gyors mozdulattal megcsókolta a hasamat. – Még egyszer? – Nézett fel rám vágyakkal teli szemekkel. Kezei időközben pedig fenekemhez csusszantak, amit erősen meg is markolt.

 - Áh! – Hírtelen felugrottam és kuncogásba fogtam. – Most ne Jiyong, ha majd meggyógyulok, ígérem megismételhetjük. – Kiszabadultam kezei közül.

 - Meggyógyulsz? ... Fáj? Netán vérzel? – Hírtelen aggódóvá vált a tekintete. Felállt a térdepelésből és megsimította az arcomat. Csak egy bólintással adtam tudtára válaszomat.

 - Akkor gyere. Pihenned kell! – Fogta meg az államat, és felemelte vele arcomat, hogy szemeibe tekintsek. – Hagyd a ruhákat. – Szabad kezével kikapta a kezemből őket és a székre dobta.

 - De...

 - Shh... – Mosolygott reám, és szabad kezével megfogta bal kezemet, és az ágy felé húzott. Arrábtolta a takarót, hogy befeküdhessek az ágyba. Megtettem, mire betakart.

 - Köszönöm. – Mondtam. Jiyong csak felém hajolt és megcsókolta a számat.

 - Én köszönöm. Most pedig pihenj, én addigis elmegyek valamerre.

 - Hová mész? – Kérdeztem kíváncsian, de hangomból kitudódott a szomorúság.

 - Csak egy kis friss levegőt szívni, de jövök hamar. – Válaszolta, miután az ajtó felé vette az irányt. Egy utolsó pillantást váltottunk egymás között, végül pedig pedig elment, otthagyott.

Szemeimet becsuktam és újra gondolkodásba mélyedtem.

„Szeretkeztem Jiyonggal... és a végén... a végén azt mondta, hogy szeret... Biztos, hogy mondott ilyesmit? Vagy ez is csak a képzeletem szüleménye? Nem tudom... Ki kell derítenem, hogy tényleg ezt mondta-e. És ha igen, akkor...”

Szemeim hírtelen kinyíltak a gondolatra.

 - Seungri!!! – Mondtam ki hangosan.

Kimi szemszöge...

Gyorsan lekaptam magamról az összes ruhát a melltartó és a bugyi kivételével. Ezt követően felvettem a Seungritól kapott inget. Kicsit rövid volt, alig ért el a combom közepéig is. Kezemmel megpróbáltam lehúzni annyira az inget, amennyire csak tudtam. Az összes gombot begomboltam rajta, és így indultam meg az ágy felé.

„Olyan jó Seungri illata van ennek az ingnek. Óh! Én is mikre gondolok!!!”

Lassan ráültem, majd bebújtam az ágyba. Betakartam magam a puha takaróval és beleereszkedem az ágy kényelmes párnái közé.

 - Hmmm... – Hümmögtem jólesően. – Olyan jó végre pihenni. – Két kopogás zavarta meg pihenésemet.

 - Bejöhetek? – Kérdi kintről a hang. Tudtam, hogy Seungri az, de ekkor kicsit remegésbe fogtam.

 - Igen be, készen vagyok . – „Mire vagyok én készen?! Jaj ne gondolj rosszra!”  Mondtam válaszul, mire lassan kinyíttotta az ajtót, és besétált a szobába. Szégyenlősen rámosolyogtam, mire ő is visszamosolygott.

 - Úgy döntöttem, hogy lent alszom a nappaliban... – Állt meg egy pillanatra. – Gondoltam visszajövök és szólok. – Kezét ismét a kilincsre tette. – Aludj nyugodtan. – Lenyomta a kilincset, de megállítottam abban, hogy elmenjen.

 - Ne! Várj! – Fordult ismét felém. – Értem nem kell ekkora áldozatot hoznod. Máskülönben is... – Keltem fel az ágyból. – Inkább nekem kéne mennem, és nem neked. – Indultam meg a kijárat felé, de Seungri elállta utamat.

 - Nem! Te itt maradsz és én megyek. – Mondta, ezennel már kicsit parancsolóbban.

 - Ne csináljuk már ezt... Egész éjszaka bűntudatom lesz, hogyha miattam kell odakint aludnod. – Néztem mélyen sötétbarna szemeibe.

Pár másodpercig csendben álltunk, aztán hírtelen, egy nagy sóhaj hagyta el Seungri ajkait.

 - Jól van, a te kedvedért maradok, de akkor te sem mész sehová! – Nézett reám, mire csak egy nagy mosolyt csaltam az arcomra. – Amúgy túl... – Pislogtam rá értetlenül, amint végigmért rajtam. – Túl rövid ez az ing... – Takarta el gyorsan szemeit. Láttam rajta, hogy teljesen zavarba ejtettem, ezzel és is zavarba estem. Ahogy csak tudtam visszarohantam az ágyba, hogy betakarjam magamat a takaróval és elfedjem mondhatni meztelen combjaimat.

 - Mostmár nézhetsz... – Néztem fel a takaró alól szégyenlősen.

 - Khm! – Köhintett egyet, végül megindult felém. – Míg el nem alszol, addig az ágyad mögött fogok ülni. – Húzott maga mellé egy széket és leült rá. – Aztán ha elaludtál, majd mögéd fekszem. – Mosolygott szégyenlősen. – Nah gyerünk, aludj. – Simogatta meg a takaró alól kibúvó kezemet, majd elengedte. Az éjjeli szekrényre könyökölt és úgy ült tovább.

„Nem veszi le rólam a tekintetét, és én se veszem le róla. Omo! Mi most szemezünk... Uhh görcsbe rándul a gyomrom.”

 - Seungri ne nézz így, mert nem tudok elaludni... – Húztam a takarót a fejemre.

 - Rendben, ahogy kívánod. – Egy halk nevetést hallottam tőle.

Újra kinyomtam fejemet a takaró alól és láttam, hogy már nem reám figyel, hanem telefonját bizberálja. Valamiért megnyugtatott az, hogy itt ül mellettem, és néha-néha rám pillant. Olyan kedvesen tud mosolyogni, teljesen felmelegíti vele a szívemet. Már... olyan régóta voltak ilyen kedvesek velem.

Hírtelen az előtörő érzelmektől könnyek szöktek a szemembe, amit Seungri egyből észre is vett. Telefonját rögtön az éjjeli szekrényre tette, és közel hajolt hozzám.

 - Mi a baj? Miért sírsz? – Simította le könnyeimet arcomról.

 - Olyan... olyan kedves vagy hozzám Seungri op... – Hírtelen megálltam mondandómmal. – Úgy értem... izé... vagyis... – Kezdtem el dadogni. Seungri egy kisebb távolságot hagyott kettőnk arca között. Ismét megsimította arcomat, és mosolyogva figyelt szemeimbe.

 - Aludj jól. – Hajolt el tőlem, és lekapcsolta a éjjeli szekrényen lévő lámpát. Nem láttam semmit, már Seungrit sem... Hevesen vert a szivem, nem tudtam mi fog most történni. De semmi sem történt, csak a nagy sötétség vett hatalmába.

 - „Jobban teszem, ha alszom...” – Gondoltam magamban, és lassan lehunytam szemeimet. Az érzések egyre inkább csak kavarogtak benne, és fogalmam sem volt, hogy mi zaklatta fel ennyire a lelkemet.

„Miért érzem ezt a tépő fájdalmat?”