12. Fejezet: Rejtélyes múlt

Kimi szemszöge...

Hyorinnal való telefonbeszélgetésem után, szüleimnek sikerült túlságosan is felidegesíteniük. A napom már egy csodás bejelentés által teljesen pocsékká vált.

- Kimi, azt mondtam, hogy menni fogsz abba a táborba és kész! – Mondta nekem fenyegető tekintettel apukám.

- De én nem akarok menni, értsd meg! – Dühöngtem. – Mégis, hogy vagy képes helyettem döntéseket hozni. Már 18 éves vagyok, nem szólhatsz bele az életembe! – Vágtam az asztalra mérgesen.

- Már megbocsájts, de amíg az én házamban élsz, addig azt teszed, amit én mondok! Meg egy kis angolozás úgysem ártana.

- Azért, hogy angolt tanuljak, még nem kell táborba mennem! – Tettem karba kezemet. – És tudod, el is rendezem azt, hogy ne is menjek. – Felhúztam gyorsan lábamra egy cipőt és kisiettem a lakásból mielőtt megint kaptam volna egy beszólást apukámtól.

Kievickéltem a tömbházból és a leggyorsabb tempóban az iskola felé vettem az irányt. Reménykedtem abban, hogy majd az igazgatóval, vagy egy szervezővel elrendezhetem ezt az egész táboros dolgot.

Seungri szemszöge...

Egész reggel csak Hyorin járt a fejembe. Képtelen voltam kiverni gondolataimból, olyan rosszul éreztem magam, hogy egy héten át semmit sem hallunk majd egymásról.

Hétvége van, de még be kellett ugranom az iskolába elrendezni pár papír ügyet a jövő hétre megrendezett angol táborra. Elég sok diák jelentkezett rá, ezért mindet egyenként az igazgatónak kellett bejelentenem. Csodák csodájára hamar végeztem. Mindenemet összekaptam, amim ott maradt és kisétáltam az iskolából, egészen a kocsimig.  Amint kinyitottam az autóm ajtaját hallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja. A hang irányába fordultam, és meglepetésemre Kimivel találtam szembe magamat.

Kimi szemszöge...

Mikor már köpésnyire voltam az iskolától lelassítottam lépteimet. Nem szeretek az iskola környékén járni, főleg nem hétvégén. Úgy látszik a sors is ezt akarja, hogy ilyenkor is a suli körül koslassak.

Szemeimmel körbepásztáztam az iskola falait, amikor is hirtelen megláttam, Seungrit, ahogy az autója felé veszi az irányt. Kiáltottam neki, amit egyből észrevett. Amint elé értem levegőért kapkodva álltam meg előtte.

- Nem kellett volna fuss Kimi, úgyis megvártalak volna. – Simította meg fejemet Seungri.

- Se-Seungri sensei. – Egy lélegzetvétel után újra megszólaltam. – Kérlek vegyél ki a táborozók listájából. – Kérleltem tőle.

- Már nem vehetlek ki, mert már leadtam az igazgatónak. – Mondta.

- De én nem akarok menni. – Sóhajtottam és lábammal a földön kezdtem köröket rajzolni.

- Ha hamarabb jöttél volna, még elrendezhettük volna, de így… - Tette vállamra kezét. – De nézd az előnyét. Új társaságba kerülsz, és még fejlesztheted is az angoltudásodat. – Mosolygott.

- Tudod mikor lenne jó ez a tábor? Ha legalább egy ismerősöm, mint például Hyorin ott lenne. – Mondtam Seungrinak teljes komolysággal. – Tényleg ő miért nem jön? Fogadjunk, hogy erről nem mondtál neki semmit.

- Az igazat megvallva tényleg nem. – Mondta ki nehezen. – De ennek van oka.

- Mégis micsoda? – Kérdeztem kíváncsian, de magamban mérges voltam.

- Óh! –Sóhajtott egyet. – Tudsz már arról a buliról, amit Hyorinnak akarok szervezni?

- Ne - nem! Még nem említett meg semmi ilyesmit.

- Biztos elfelejtette akkor elmondani. No de ezért egy hétig nem fogok vele találkozni, hogy sokkal jobban fellángoljon bennünk a hiányérzet a jövő héti bulira. – Mondta Seungri.

- Hülye vagy, már bocsi. De ez szerintem egyáltalán nem jó ötlet. – Böktem ki kíméletlenül.

- De a munkám is belejátszik az egészbe. – Mentegetőzött.

- Seungri… - Sétáltam közelebb hozzá. – A szerelmeseknek nem kéne ilyesmit tenniük. – Suttogtam.

- Tudom, de ez számunkra amolyan próba lesz.

- Hát jó… ahogy te gondolod. – Egyeztem bele ötletébe, mást úgyse tehettem. – De én szóltam…

Jiyong szemszöge...

- Jiyong… - Sóhajtotta nevemet Hyorin.

Éreztem, hogy karjaim közt megremeg amint a nyakán lévő érzékeny pontot vettem célba. Jólesően felsóhajtott, melyre ajkaim egy bazsalygó mosolyra húzódtak.

- Annyira finom a bőröd. – Suttogtam nyakába mire ismét megremegett. Kezeimmel hasát kezdtem el simogatni, közben alfelemmel fenekéhez dörzsölődtem.

-Ji – Jiyong, ne-eh! – Mondta ki nehezen, és kibontakozott karjaimból. – Ne most, kérlek. – Nézett rám kérlelő szemekkel. Olyan ártatlanka lett hirtelen, hogy szinte már megőrített ez az énje.

- Naaa, csak egy kicsit. – Nyújtottam ki rá nyelvemet és feléje lépkedtem mire hátrálni kezdett.

- Nem!  - Makacskodott. – Mondtam, nem fogjuk bemocskosítani a szobámat.

- Milyen kis huncut vagy. – Kuncogtam fel és elhúzódtam tőle. – Tudom, hogy akarod, hogy ismét eljutassalak a magaslatokra, ne is merd tagadni. – Kacsintottam rá mire arca teljesen pirulásba fogott.

- Ezt most fejezd be Jiyong. – Sietett az ágyhoz és egy kézenfekvő párnát nekem dobott, pont az arcomba.

- Hééé! – Dobtam vissza Hyorinnak a párnát, de csak nevetett rajtam. – Nem csináltam semmi rosszat mégis arcba vágtál.

- Elég annyi is ha csak mondasz valami olyat, amit nem csípek. – Kuncogott gonoszul, és ismét hozzám dobta a párnát.

- Na ezt már nem hagyom annyiban! – Álltam fel az ágyról és feléje iramodtam. Kezemmel gyorsan megfogtam testét és kíméletlenül csikolni (csikizni) kezdtem. Hangos nevetésbe fogott.

„Olyan édes volt ahogy nevetett, még mosolyt csalt az arcomra.”

- Ji – Jiyong, hagyd abbah. – Mondta nevetve, már a lábán is alig bírt állni.

- Nem hagyom abba. – Mondtam gonoszul, és az ágyra löktem. Föléje feküdtem, hogy ne tudjon kiszökni alólam. Ismét csikolni kezdtem. Nevetéséből már semmi sem hallatszott annyira agyoncsikoltam testét. Leálltam pár pillanatra, hogy hagyjam hadd szusszanjon fel.

Hyorin szemszöge...

Úristen, Jiyong annyira összecsikolta oldalamat és hasamat is, hogy azt hittem hamarosan belehalok. Pár pillanatra leállította kezeit, mire próbáltam normális tempóba váltani légzésemet. Lassan kinyitottam szemeimet és csak arra eszméltem fel, hogy Jiyong még mindig rajtam fekszik és szemeivel szemeimet pásztázza.

- Olyan szép vagy. – Bókolt ismét mire görcsölni kezdett a gyomrom.

- Ne bókolj már. – Ütöttem enyhén vállba, de meg se rezzent csak tovább figyelt szemeimbe. Beharaptam alsó ajkamat, amit észre is vett. Közelebb hajolt arcomhoz. Először számra pillantott aztán ismét szemembe. Megnyalta ajkait, miután gyorsan rátapadt ajkaimra.

Becsuktam szemeimet, hogy csak az érzésre tudjak koncentrálni. Ekkor minden kiment a fejemből, csak Jiyongra koncentráltam. Ajkait erősen ajkaimra nyomta, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz. Nyelvével felső és alsó ajkamat nyalta végig várva azt, hogy bejutást nyerjen számba. Pár másodperc után résnyire nyitottam számat, amit Jiyong egyből ki is használt. Nyelvét átcsúsztatta számba és egymás nyelvét kezdtük nyaldosni.

Időközben Ji kezei derekamtól felfele kúszott, szép lassan addig, amíg a mellemhez ért. Enyhén masszírozni kezdte jobb mellemet, mire egy enyhe sóhaj jött volna ki ajkaimon, de a csók miatt nem lehetett. Jiyong a másik mellemet is masszírozni kezdte, mire már elszakadt ajkamtól, hagyva hogy sóhajom kikandikáljon ajkaimon.

- Jól esik ugye? – Mosolygott rám vágyakkal teli szemeivel. Hiába akartam volna bármit is válaszolni, ismét kezelésbe vette ajkaimat. Fejét kissé oldalra biccentette, hogy jobban elmélyíthessük a nyelves csókunkat.

Jiyong kezével elengedte melleimet és lekúszott velük egészen felsőm aljáig. Kezeit felsőm alá csúsztatta, megtapintva ezzel bőrömet. Ekkor szemeim gyorsan kipattantak, s kezemmel eltoltam magamról Jiyongot.

- Megmondtam, hogy nem! – Állítottam fel magamról.

- De hát élvezted. – Közelített ismét felém, de nem engedtem meg neki, hogy hozzám érjen.

- Menj haza! – Mutatóujjammal kifele mutattam.

- Nem küldhetsz csak így el. – Mondta Jiyong, de nem sokat ért, mert kitaszítottam a szobámból.

- Dehogyisnem. Ha nem leszel ilyen mocsok, hogy rászedj bizonyos dolgokra, csak akkor gyere vissza!

Jiyong szemszöge...

- Hyorin várj. – Hiába próbáltam maradni, nem tudtam. Mondhatni úgyis, hogy Hyo kilökött a lakásból. – Hjaj! –Sóhajtottam egy nagyot beletörődve abba, hogy nem lesz ebből az egészből semmi sem így az autómhoz sétáltam. Gyorsan beleültem és elernyedtem az ülésben. Két kezemet a kormányra helyeztem és egy újonnan előjövő sóhaj után beindítottam az autót. Kifordultam vele az útra és a hazafele vezető utamra indultam.

Kimi szemszöge...

Seungrival való beszélgetésem nem sokáig tartott. Mégsem tudtam elrendezni azt, hogy ne kelljen menjek arra az angol táborba. Micsoda pechem van. Ennél már jobb nem is lehetne a mai napom…

Annyira elmélyültem gondolataimban, hogy magam elé se figyeltem, melynek következménye az volt, hogy nekimentem egy személynek.

- Áú! Nézz a lá- Pillantottam fel az előttem álló személyre, aki kikerekedett szemekkel nézett rám, miközben fél kezével bezárta az autója ajtaját.

- Kimi mégis mit csinálsz ilyen korán a városban? – Kérdezte Jiyong még mindig meglepett arckifejezéssel.

- Semmi közöd hozzá! – Puffogtam és továbbléptem volna, de Jiyong megragadta karomat.

- Még mindig haragszol rám? – Nézett rám kiskutya szemekkel. Úgy éreztem mindjárt megenyhülök, de nem tehettem meg. – Még most sem bocsátottad meg azt, amit most tettem veled.

- Hagyj békén Jiyong! – Húztam ki karomat fogása közül. – Ne rágódjunk tovább a múlton. – Néztem rá de nem tett semmit sem, csak szemeimet fürkészte.

- Sajnálom. – Hajtotta le Jiyong a fejét.

- Nem kell nekem itt sajnálkoznod. – Tartottam egy kis szünetet. – Most ha megbocsátasz, tovább megyek. – Intettem Jiyongnak, aki csak szomorú szemekkel nézett utánam.

„Jöhet még ennél is rosszabb?”