13. Fejezet: Ki lehet az a nő?

Kimi szemszöge...

 - Megjöttem. – Léptem be az előszobába. Ledobtam lábamról a cipőt, és beiramodtam a szobámba. A tesóm, Mina, épp ekkor egy leckét mondott fel apumnak, egy-két kiáltás kíséretében. Ha helytelen volt valami, akkor mindig kapott a fejére.

 - Nocsak, ilyen hamar visszaértél? – Kérdezte tőlem gúnyosan apum.

 - Mint látod igen. – Gyorsan belépkedtem a szobámba, és bezártam magam után az ajtót, és méghozzá kulccsal.

Hanyatt dőltem az ágyra, és csak a plafont szemléltem. Túlságosan felhúzott ez a nap. Elmegyek az iskolához, összefutok Seungrival, aztán hazafelé pedig Jiyonggal. Kész katasztrófa! Főleg, hogy Ji képtelen békén hagyni. Utálok visszaemlékezni arra, hogy mik történtek köztünk régen... Mindent utálok ami vele kapcsolatos! Kezeimmel a párnákat ütögettem dühömben.

- Kimi kész a kaja. Gyere ki enni. – Kiáltott anyum a konyhából.

 - Nem vagyok éhes. – Kiáltottam ismét vissza, mire ismételten csend kerekedett fel.

„Utállak Jiyong, ugye tudod?!”

Jiyong szemszöge...

Fejemet csóváltam miután Kimi morcosan elballagott mögöttem. Le akartam állítani, hogy tárgyaljuk meg ezt az egészet, de jobbnak tartottam, ha mégsem beszélünk róla. Igaza volt, túl rég történt, azóta meg még igaz barátoknak sem lehetne minket mondani. Idióta voltam akkoriban, mert csak a farkam vezetett és nem az eszem. Pedig őrülten szerettem Kimit, tiszta szívemből, de  mégis elbaltáztam.

Gyorsan felsiettem a lépcsőn, hogy benyissak a házamba. Meglepetésemre nyitva várt rám az ajtó.

 - Nem zártam volna be? – Töprengtem magamban, s lassan besétáltam az előszobába. Láttam, hogy a konyhába ég a villany. Lassan odaiszkoltam, hogy megtekintsem ki is van odabent. Kikerekedett szemmel figyeltem az előttem álló nőszemély.

 - Szia Jiyong. Rég láttuk egymást!

Hyorin szemszöge...

Basszuskulcs, megveszek ettől a sráctól. Már majdnem letepert, nagyon kevesen múlott. Ha nem térek észhez, már biztos bennem mozgolódna Jiyong játékszere. Ilyen könnyűvérű lennék?

Nagy sóhaj kíséretében sétálgattam fel alá az egész lakásban. Senki sem volt itthon, úgyhogy kihasználtam az alkalmat. Bömböltettem a zenét, majdnem maximumon, úgy hogy még az ablak is beleremegett. Jópár ember aki erre fele császkált kint az utcáról egyfolytába befele figyelt a szobámba. Hát igen, ez van, ha egyszer magamra hagynak. Imádok egyedül lenni, hisz régen sosem volt lehetőségem ilyesmire, mert vagy a szüleim mindig utánam koslattak, akkor is ha nem akartam. Nem lehetett önálló életem. Bár most sincs, de majd egyetemre menetelemkor az lesz. Vagyis nagyon is remélem!

De bakker! Hamarosan itt az évzáró... Na jó, kis túlzással, de azért már közel járok hozzá, és kéne tanulnom az érettségire, hiszen nagyon nehéz voltak tavaly a tételek. Óriási számban buktak meg a diákok.

Nagyot sóhajtottam elszontyolodottságomban, és közben lehalkítottam a zenét a felére. A szekrényem vettem az irányt és levettem róla egy könyvet. A kedvenc könyvemet, melyet ezerszer is újra tudnék olvasni. Belelapozgattam az első pár oldalba és olvasásba fogtam. De hírtelen megcsörrent a telefonom.

 - Ezt nem hiszem el! Az embernek sose lehet nyugta? – Kaptam le az asztalról a telefon.

A hívó nem más volt mint Seungri, ezért felvettem neki, és boldogan megszólaltam.

 - Szia. – Köszöntem neki.

 - Szia. Ugye nem zavarlak? – Kérdezte kissé félve.

 - Nem dehogy... csak épp olvasni kezdtem egy könyvet, de most hogy hívtál az sokkalta jobb időtöltés. – Hangomból hallatszott, ahogy mosolygok.

 - Óh, könyvmoly lett az én pici szívemből? – Kuncogott.

 - Naaa, Seungri! – Pirultam bele. – Nem vagyok könyvmoly. Sosem voltam az. Csak ami érdekel, azt imádom elolvasni többször, mint egyszer.

 - És mi érdekel téged? – Vigyorgott.

 - Szerintem sejted.

 - Tőled akarom hallani. Máskülönben pedig, tudom miket olvasol. Múltkor belenéztem az egyik könyvbe és, húh!

 - Tán megrémisztett? – Vigyorogtam, mint a vadalma.

 - Dehogy, csak nem hittem volna, hogy ilyen kis perverz barátnőm van.

 - Melyik könyvbe is néztél bele pontosan? – Gondolkodtam el kérdésemen.

 - Nem tudom, de valamilyen korbácsolásról, meg egyes más behatolásokról volt benne szó. – Mondta suttogva.

 - Te jó ég, Seungri! Áh, most kínosan érzem magam.

 - Szerintem nem kell... mert élvezem az ilyesmit. – Köhintett egyet. – Amúgy meg, irtózatosan hiányzol. Veled akarok lenni.

 - Te is hiányzol nekem Seungri. – Mondtam szomorúan. – Merre vagy most? 

 - Épp a kocsimban. Kihangosítva hallgatlak, s úgy vezetek hazáig.

 - Hééé, ezt nem szabad! Tudod, hogy nem szabad telefonálni vezetés közben. Rossz vagy, le kellene, hogy tegyem. – Mondtam gonoszkodva.

 - Ne. Ne tedd le kérlek. Hallani akarom a hangodat. – Mondta szomorúan. – Annyira hiányzik a kéjes nyögésed... Szeretném ha nyögnél most nekem.

„MI VAN?”

 - Öhm, Seungri, azt hiszem nem értettem valamit tisztán. Mit mondtál utoljára? – Nagyot nyeltem.

 - Azt, hogy nyögj nekem.

 - De hát, te most vezetsz, és és és, mi szükséged van a nyögésemre? Nem, nem fogok nyögni, ha csak ki nem hozod belőlem, hogy nyögjek.

 - Óhh Hyorin, ne csináld ezt velem. – Nyögött halkan. – Már ettől begerjedek és alig bírom nyomni a gázt, meg váltani a sebességet. Úgy imádom ,amikor ilyen ellenséges vagy, csak most épp megőrjít a vágy és nem birok koncentrálni.

- Seungri, parkolj le akkor valahová a kocsiddal, mert így még balesetet is okozhatsz. – Számat rágcsáltam. – És ha akarod, majd segíthetek a bajodon.

- Hmm, úgy tudsz engem irányítani.

Hirtelen hallottam, hogy egy köves részre tért át az autó, aztán pedig leállt. Csend volt, túlságosan is. Nem mertem megszólalni.

Seungri szemszöge...

- Mostmár minden nyugodt, csak az alfelem nem. Kérlek enyhíts rajta... mondd meg, hogy mit tennél velem. – Enyhén simogatni kezdtem férfiasságom nadrágomon keresztül, mire még inkább szorítani kezdett a nadrág. Felnyögtem és becsuktam szemeimet.

- ... Seungri. El sem tudod képzelni mi mindent megtennék én veled. Először csókolnálak, egyre hevesebben, simogatnám testedet, aztán ami után megszabadulánk ruháidtól, számmal bejárnám egész tested. Hmm... ízlelni akarlak.

Tenyerem izzadni kezdett, a vér lefele tódult. Nem bírtam tovább, muszáj volt magamhoz nyúlnom.

- Uhh Hyorin, folytasd... – Húztam kettőt méretemen. – Közben nyúlj te is a bugyidba.

- De Seungri, én ...

- Kérlek, hadd élvezzünk el együtt... Mindig is el akartam érni telefonszexel a csúcsot... Uhh.