11. Fejezet: Melltartó

Hyorin szemszöge...

- Jiyong?! Te meg mit keresel itt?! – Sokkoltam le. – Mégis honnan tudtad, hogy itt lakok??

- Az olyan mindegy. – Legyintett egyet. – Ám baj, hogy meglátogattalak? – Vigyorgott.

- Igen baj! Seungri bármikor beugorhat és te meg csak…

- Nyugalom. – Jiyong egyre közelebb lépett felém, végül megölelt. – Nem lesz semmi baj. – Simogatta meg a hátamat.

- Honnan veszed, hogy ebből semmi baj sem lesz, he? – Eltoltam magamtól és szúrós tekintettel néztem szemeibe, de ő csak játszotta a cuki fiú szerepét.

- Onnan, hogy Seungri mondta nekem azt, hogy jöjjek hozzád. – Mondtam mélyen a szemembe nézve.

- Nem hiszek neked. – Karba tettem kezeimet.

- Ne legyél már ilyen. – Simogatta meg arcomat, mire hátráltam egyet. – Emlékszel még a tegnapi halk sustorgásunkra? – Kuncogott. – Akkor ezt beszéltük meg.

- És mégis Seungri miért küldd fel téged hozzám, ha most per pillanat ő kéne itt álljon előttem? – Faggattam.

- Ne kérdezz ilyeneket. – Sóhajtotta Jiyong mire pár másodpercre elhallgattunk. – De egy előnye van. – Vigyorodott el ismét.

- Micsoda? – Lehangolóan kérdeztem, közben a bejárati ajtóhoz lépegettem.

- Hogy hamarabb felvehetjük a leckéket. – Kuncogott és átkarolta a derekamat.

- Nem, nem! Szó se lehet róla! Az én szobámat nem mocskosítjuk be. – Nyitottam ki az ajtót és besétáltam az előszobába, ahova Jiyong is követett.

- Nem muszáj nekünk pont a szobádban… - Állítottam meg hirtelen mondandóját egy enyhe öklössel a vállába.

- Ne gondolj ekkora perverzségre. – Vigyorodtam el én is és besétáltunk a szobámba.

Jiyong szemszöge...

Amint beléptünk Hyorin szobájába engem teljesen megfogott a szoba stílusa. Körbetekintettem a szobába, közben leültem az ágya szélére. Időközben Hyorin nagyban pakolászott el valamiket az íróasztalán.

- Bocsi a rendetlenségért, csak tudod nem volt időm rendet rakni, mert a tegnap olyan voltam mint egy megnyúzott nyúl. – Mondta elszégyellve magát Hyorin.

- Ez neked rendetlenség? – Néztem ismét körbe, de csak egy két ruhadarabot láttam az egyik széke karján henyélni. – Nálam sokkal nagyobb kupi szokott lenni. – Felálltam az ágyról és a székéhez lépdeltem. Hyorin tudta nélkül összehajtani kezdtem a ruháit, amik között leltem egy melltartót is. – Nocsak, nocsak. – Kuncogtam gonoszul. Amint észrevette Hyorin, hogy kezembe tartom egyik piros melltartóját, minden erejével azon küszködött, hogy visszaszerezze tőlem.

- Add vissza! – Teste teljesen hozzám súrlódott, ahogy nyújtózkodott a kezem után. Ekkor hirtelen megfordult valami a fejembe.

- Csak egy feltétellel adom vissza. – Ekkor szemeimbe nézett és várta, hogy mit is akarok mondani. – Ha itt „lakhatok”.

- Azt várhatod! – Húzódott el tőlem. – Nem ér ez a melltartóért annyit. – Vont vállat Hyorin. – Mégis minek szeretnél itt lakni?

- Csak mert kedvem van hozzá. – Feküdtem hanyatt az ágyon a melltartójával a kezemben. – Gondoltam, hogyha ideköltözhetnék, nem unatkoznál az elkövetkezendő egy hétben.

- Elkövetkezendő héten? Mégis, miért is unatkoznék?

- Azért mert a szüleid is elmentek itthonról, és Seungri is elfoglalt lesz ezen a héten. – Soroltam neki, mire éreztem, hogy lehuppant az ágyra. Fölültem és megtekintettem arcát minek nagy részét a haj eltakarta. – Ne vágj már ilyen fanyari képet. – Szorongattam meg arcocskáját.

- Hogy ne vágjak, ha már majdnem mindenki magamra hagy? – Meredt rám barna szemeivel, mikben pár másodpercre elmerengtem.

- Ezért vagyok én itt. – Simogattam meg karját, mire újból eltekintett a szoba egyik sarkába.

- De te más, vagy mint Ők. – Sóhajtotta el magát.

- Tehetünk róla, hogy ne legyek más. – Fogtam meg állát és arcom elé fordítottam arcát. – Lehetünk mi jó barátok és elválaszthatatlanul szerel… - Nem hagyta, hogy végig mondjam. Kezemet levette álláról és felállt az ágyról.

- Ne szédíts Jiyong! Te is nagyon jól tudod, hogy miket is mondtál nekem még a legelején, amikor találkoztunk. – Nézett le rám, ahogy előttem állt.

- Bocsájts meg, bolondságokat beszélek. – Csaptam homlokomra.

„Mit gondolok, nem megy ez olyan simán! Hyorin ha szereti Seungrit, akkor nehéz lesz elcsábítanom. Valami megfogott ebben a lányban, amiért mindig a közelében akarok maradni. Meg akarom szerezni magamnak, de mégis hogyan?”

- Figyelj! - Álltam fel az ágyról és kifele igyekeztem. – Jobb lesz, ha tényleg elmegyek. – Nyitottam ki az ajtót, mire Hyorin megragadta a karomat.

„Talán mégis felcsillan valami remény?”

Hyorin szemszöge...

Nem hagyhattam Jiyongot, hogy csak egyszerűséggel elhagyja a lakásomat, méghozzá a melltartómmal a kezében.

- Jiyong, a melltartóm… - Bökte ki nehezen mire a kezére nézett.

- Ez már az enyém. – Húzta el tőlem.

- Jiyong ne vidd már el. Az az egyetlen piros melltartóm. – Kérleltem. – Itt maradhatsz, ha akarsz, de nem akarom, hogy csak így elmenj…a melltartómmal.

- Nahát, most akkor miért is hívsz ilyen könnyen vissza? – Ravaszul nézett rám, ismét átváltozott a perverz énjébe. – Akarod, hogy itt legyek mi? Csak a melltartóra kened. – Kuncogott. – Cseles.

- Menj a fenébe! – Hátast fordítottam neki. – Felőlem elmehetsz. – Próbáltam nem kitörni dühbe.

„Hogy kiforgatja szavaimat!”

- Óh ne légy már ennyire morci. – Éreztem, hogy hátulról átkarolja derekamat és nyakamba csókol. – Kiengesztellek, jó? – Nyalta meg fülcimpámat is.

- Jiyong… - Jólesően sóhajtottam, amikor a vágy eluralkodott testemen.