9. Fejezet: Zavartság

Jiyong szemszöge...

„Miken jár nekem is az eszem? Nem érezhetek Hyorin iránt semmit sem, ő a „tanítványom”, semmi több!”

Pár pillanatra mindhárman elhallgattunk és csak gondolkodtunk. Hyorin újra a kezébe vette a teáscsészét, amibe mostmár óvatosabban szürcsölgetett bele.

-És mondd Jiyong, jövő hét végén szabad vagy, ugye? – Törte meg a csendet Seungri. – Arra gondoltam, hogy akkora kéne tenni a buli időpontját...

-Hmm... – Kicsit elgondolkodtam. – Persze ráérek. – Gondoltam, hogy egy kis kikapcsolódás sosem árthat meg.

-Seungri... – Láttam, ahogy Hyorin Seungri felsőjét megmarkolássza. – Nem érzem jól magam, nem mennénk? – Tudtam, éreztem hogy mindez csak kifogás arra, hogy el tudjon innen Hyorin menni. Milyen ravasz...

Hyorin szemszöge...

Felálltam a kanapéról és nem Jiyongra nézve lépéseket tettem az kijárat felé. Hallottam, ahogy Seungri egy pár szót ejt Jiyonggal, aztán rám veti pillantását.

-Akkor ne feledd, amit megbeszéltünk. – Hallottam egy halk sustorgást még kettőjük között. Nem tudtam elgondolni, hogy ez a két csibész miben is settenkedik.

-Ti meg mit szervezkedtek a hátam mögött? – Bukott ki a számon.

-Semmit, semmit. – Veregette meg a hátamat Seungri, közben előre tessékelt.

-Sziasztok. – Köszönt el Jiyong, miután mindketten útnak eredtünk.

Seungri szemszöge...

Míg Hyorin kicsit távolabb állt tőlünk, addig Jiyonggal a partyról beszélgettünk. Terveimben az állt, hogy meglepem Hyorint egy olyan bulival, ami másabb lenne a megszokottaknál. A kezdeti terveim már megvoltak, vagyis csak annyi, hogy az elkövetkezendő héten át nem találkozhatok majd Hyorinnal, így felerősíthetjük azt, hogy mennyire üresek vagyunk egymás nélkül. Bár ez dolog egyben a munkámnak is köszönhető, mert rám sóztak néhány papírmunkákat, meg angol versenyre való felkészítőket.

-Akkor lefoglalod Hyorint egy héten át? – Kérdeztem Jiyongtól, mire kissé meglepődött. Pár másodpercnyi tévovázás után megszólalt. – Kérlek.

-Ha szeretnéd... – Sóhajtotta. – De ki fogod bírni egy hétig Hyorin nélkül?

-Ki, mert muszáj lesz. – Válaszoltam vissza kissé szomorúan.

-Értem. – Vakarta meg a fejét.

Hirtelen Hyorinra pillantottam, amint minket figyel és fél kezével pedig kinyitja az ajtót.

-Akkor ne feledd, amit megbeszéltünk! – Súgtam neki, melyre Hyorin egyből felkapta fejét.

Lassan elköszöntünk Jiyongtól és ki sétáltunk a tömbházból. Hyorin két lépésnyire sétált előttem, de gyorsan mögéje siettem, hogy arcát megszemléljem.

-Most haragszol rám? – Kérdeztem lebiggyesztett szájjal. Rám nézett, aztán elpillantott az utca másik oldalára.

-Nem. – Válaszolta nyugodtan és a kocsim mellé állt, várva azt, hogy kinyissam az ajtókat. Előkotorásztam zsebemből a kulcsomat, amivel kinyitottam az ajtókat. Se szó se beszéd Hyorin behuppant az elülső ülésre. Én is beültem a kormány mögé és még be nem indítva az autót, csak magam elé néztem.

-Hyorin... – Néztem rá hirtelen és láttam, hogy a CD lejátszó gombjait bizberálja.

Hyorin szemszöge...

Furcsa érzésem volt, még a gyomrom is görcsbe rándult, most, hogy Seungrival maradtam kettesben. Amint nevemet kiejtette, hevesebben kezdett el verdesni a szívem.

-Igen? – Pillantottam rá és láttam, hogy bánatos szemekkel néz reám. – Seungri ne légy ennyire szomorú. – Simogattam meg a karját. – Bocsi, hogy ilyen furcsán viselkedtem, csak tudod, nyűgös hangulatomat élem. – Láttam, ahogy egy kicsit elmosolyodik. – Végre, hogy mosolyogsz.

-De ugye tényleg nem haragszol? Az a tudat sose hagyna nyugodni, hogyha haragudnál rám valamiért.

„Istenem, még mindig ezen agyal?!”

-Dehogy haragszom! Hogy haragudhatnék én rád? – Adtam egy puszit arcára. – Annyira szeretlek, hogy sosem lennék rád mérges. – Mutató újjammat végighúztam állán.

-Én is szeretlek Hyorin, sosem hagynálak el. – Suttogta halkan a szemeimbe pillantva.

Éreztem, hogy Seungri hirtelen megfogja kezemet és magára ránt. A szánk már-már összeért, csak a szuszogásunk törte meg a csendet. Lassan lehunytuk szemünket és egy csókban forrtunk össze. Pár percig vívtunk csókcsatát, de amint egy kicsit eltávolodtunk egymástól, még egy pár apróbb puszival leptük meg egymást.

-Indulnunk kéne. – Rámmosolygott Seungri, és adott egy forró ölelést még a kocsi beindítása előtt. 

Miután befejeztük az ölelkezést, nem sokat tárgyaltunk, inkább csak csendben ültünk az autóba addíg, amíg haza nem értünk. Egy csókkal elbúcsúztunk egymástól. Kiszálltam az autóból és az utcaajtóm elé sétáltam. Intettem egyet Seungrinak, miközben bánatosan néztem őt, ahogy ismét elhajt a kocsijával. Bár megértettem tettét, hiszen a munkáját nem hanyagolhatja el miattam.