Hyorin szemszöge...
„Az a
forgalmas tegnapi nap...”
Egy halk sóhajjal keltem fel ágyamból. Álmos szemeimmel
végigpásztáztam a szobámat, mely nagy rumliba fetrengett. Tegnap este már semmi
erőm sem maradt pakolászni, ezért mindent úgy hagytam ahogy volt. Telefonom lekaptam
az éjjeliszekrényről, mert láttam, hogy
minden másodpercben pislákol, jelezve azt, hogy üzenetem érkezett. Kioldottam a
zárját, és láttam, hogy nem más írt nekem üzenetet, mint Kimi
Küldő:
Kimi
Szia. Hol
a pitliben vagy? Kerestelek dél után, de senki sem volt otthon. Már megint
Jiyongnál enyeledsz?
Nem volt más választásom, ha tegnap nem válaszoltam
vissza, akkor legalább most meg kellett tennem. Lusta voltam üzenetet írni,
ezért inkább felcsörgettem. A második kicsengésnél felvette. Álmos hangon szólt
a telefonba, ment akit most ébresztettem volna fel.
-Hyorin... – Nyöszörögte Kimi. – Miért hívsz ilyen korán?
Még csak 9. óra, úgy húztam volna még a lóbőrt.
.Bocsi. – Mondtam kissé elnevetve magam. – Csak azért
hívtalak, hogy adjak magamról életjelet, ha már tegnap nem válaszoltam az
üzenetedre.
-Aha... – Félkómásan szólalt meg. – Mégis mit csináltál,
hogy tegnap figyelembe se vetted a telefont?
-Én... – Hagytam egy kis szünetet mondandómban. – Semmit.
-Persze. – A vonal rezegni kezdett, ekkor tudtam, hogy
Kimi pont most ült fel az ágyra. – Nah ki vele!
-Ááá, úgysem érdekelne! – Felálltam az ágyamról, s fél kezemmel
próbáltam megvetni, sikertelenül.
-Fejezd be, mert érdekel! Mondd el, vagy megharagszom és
akkor úgy lecsapom a telefont, hogy széjjelmegy. – Mondta mérgesen, de a végére
már elnevette magát.
-Hát, a lényeg az, hogy Seungri majdnem rájött... – Kezdtem
el mondani, de hirtelen közbeszólt Kimi, ezzel megszakítva mondandómat.
-Hogyan? Hol? Mikor? – Hadarta Kimi a kérdéseket. –
Mesélj!
-Jiyongnál voltam – ekkor hallottam a vonal másik végéből
egy halk sejtettemet. – és amikor
kiléptem a tömbházból, Seungri kint várt engem a kocsijában ülve.
-Úristen! Mégis honnan tudta meg, hogy arrafele
császkálsz? – Kérdezte meglepetten.
-Fogalmam sincs, állítólag követett. De tudod mi volt a
legnagyobb bökkenő?
-Ne kínozz Hyorin, mondd már! – Parancsolta türelmetlenül.
-Felmentünk Jiyonghoz, és kiderült, hogy ezek ketten
ismerik egymást. – A mondat végén elsóhajtottam magam.
-Hogy micsoda?! – Mondta meglepetten Kimi, nem fogta fel
az előbb mondottakat.
-Régen liceumban barátok voltak. – Mondtam.
-Hyorin, ez egyre inkább rizikósabb. Hagyd abba ezt az
egészed Jiyonggal, és csináljunk úgy mintha mi sem történt volna. – Tanácsolta Kimi.
-De nem lehet. – Böktem ki.
-De miért nem?
-Mert... mert... – Gondolkodtam el. – Mert...
-Látod, még te sem tudod, hogy miért.
-De tudom, a tapasztalatszerzés miatt. – Vágtam rá
gyorsan.
-Ide figyelj Hyorin, ha Seungri igazán szeret, akkor azt
is elnézi, hogyha nem vagy tapasztalt. – Mondta kedvesen Kimi. – Majd ő
megtanít rá. – Kuncogott.
-De nem szeretne már akkor annyira. – Sóhajtottam. - Mert
például, a múltkor elcsattant közöttünk egy heves csók, és éreztem, hogy azt a
fajtát sokkal jobban szereti, mint az azelőttieket. – Hangom szomorúba váltott.
-Lehet, hogy jobban szereti, de mondjuk te örülnél-e
annak, hogyha Seungri más lánnyal vagy lányokkal gyakorolná a nyelvtechnikáját?
Hm? – Vetette fel ezt a kérdést Kimi.
-Nem...
Ennyit tudtam csak mondani, annyira elakadtak a szavaim.
Igaza volt Kiminek, mert ha Seungri tényleg megtenne ilyeneket a hátam mögött,
akkor sosem tudnék neki megbocsájtani.
-Tényleg abba kéne hagyjam ezt az egészet. – Mondtam
magabiztosan.
-Okos vagy Hyorin. – Mondta boldogan Kimi.
A beszélgetésünket a csengő zavarta meg.
-Figyelj, most lerakom, de később majd visszahívlak, csak
meglesem, hogy ki is csengetett. – Sétáltam ki a szobámból. – Szia.
-Rendben, de ne felejts el visszahívni. Szia. – Köszönt el
boldogan, s leraktuk a telefont, amit egyből zsebre is vágtam.
Újból csengettek, mire már kikiáltottam, azt, hogy „megyek”. Felhúztam a lábamra a Hello
Kitty-s papucsomat, s kisétáltam az előszobába. Amint felkaptam egy mellényt
magamra egyből kiléptem a házból az udvarra. Az utcaajtót bámultam, hiszen
fogalmam sem volt arról, hogy mégis ki jöhetett. Amint megláttam annak a
személynek az arcát, megállt bennem a vér, és nem hittem a szememnek...
-Jiyong?! Te meg mit keresel itt?! – Sokkoltam le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése