12. Fejezet: Rejtélyes múlt

Kimi szemszöge...

Hyorinnal való telefonbeszélgetésem után, szüleimnek sikerült túlságosan is felidegesíteniük. A napom már egy csodás bejelentés által teljesen pocsékká vált.

- Kimi, azt mondtam, hogy menni fogsz abba a táborba és kész! – Mondta nekem fenyegető tekintettel apukám.

- De én nem akarok menni, értsd meg! – Dühöngtem. – Mégis, hogy vagy képes helyettem döntéseket hozni. Már 18 éves vagyok, nem szólhatsz bele az életembe! – Vágtam az asztalra mérgesen.

- Már megbocsájts, de amíg az én házamban élsz, addig azt teszed, amit én mondok! Meg egy kis angolozás úgysem ártana.

- Azért, hogy angolt tanuljak, még nem kell táborba mennem! – Tettem karba kezemet. – És tudod, el is rendezem azt, hogy ne is menjek. – Felhúztam gyorsan lábamra egy cipőt és kisiettem a lakásból mielőtt megint kaptam volna egy beszólást apukámtól.

Kievickéltem a tömbházból és a leggyorsabb tempóban az iskola felé vettem az irányt. Reménykedtem abban, hogy majd az igazgatóval, vagy egy szervezővel elrendezhetem ezt az egész táboros dolgot.

Seungri szemszöge...

Egész reggel csak Hyorin járt a fejembe. Képtelen voltam kiverni gondolataimból, olyan rosszul éreztem magam, hogy egy héten át semmit sem hallunk majd egymásról.

Hétvége van, de még be kellett ugranom az iskolába elrendezni pár papír ügyet a jövő hétre megrendezett angol táborra. Elég sok diák jelentkezett rá, ezért mindet egyenként az igazgatónak kellett bejelentenem. Csodák csodájára hamar végeztem. Mindenemet összekaptam, amim ott maradt és kisétáltam az iskolából, egészen a kocsimig.  Amint kinyitottam az autóm ajtaját hallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja. A hang irányába fordultam, és meglepetésemre Kimivel találtam szembe magamat.

Kimi szemszöge...

Mikor már köpésnyire voltam az iskolától lelassítottam lépteimet. Nem szeretek az iskola környékén járni, főleg nem hétvégén. Úgy látszik a sors is ezt akarja, hogy ilyenkor is a suli körül koslassak.

Szemeimmel körbepásztáztam az iskola falait, amikor is hirtelen megláttam, Seungrit, ahogy az autója felé veszi az irányt. Kiáltottam neki, amit egyből észrevett. Amint elé értem levegőért kapkodva álltam meg előtte.

- Nem kellett volna fuss Kimi, úgyis megvártalak volna. – Simította meg fejemet Seungri.

- Se-Seungri sensei. – Egy lélegzetvétel után újra megszólaltam. – Kérlek vegyél ki a táborozók listájából. – Kérleltem tőle.

- Már nem vehetlek ki, mert már leadtam az igazgatónak. – Mondta.

- De én nem akarok menni. – Sóhajtottam és lábammal a földön kezdtem köröket rajzolni.

- Ha hamarabb jöttél volna, még elrendezhettük volna, de így… - Tette vállamra kezét. – De nézd az előnyét. Új társaságba kerülsz, és még fejlesztheted is az angoltudásodat. – Mosolygott.

- Tudod mikor lenne jó ez a tábor? Ha legalább egy ismerősöm, mint például Hyorin ott lenne. – Mondtam Seungrinak teljes komolysággal. – Tényleg ő miért nem jön? Fogadjunk, hogy erről nem mondtál neki semmit.

- Az igazat megvallva tényleg nem. – Mondta ki nehezen. – De ennek van oka.

- Mégis micsoda? – Kérdeztem kíváncsian, de magamban mérges voltam.

- Óh! –Sóhajtott egyet. – Tudsz már arról a buliról, amit Hyorinnak akarok szervezni?

- Ne - nem! Még nem említett meg semmi ilyesmit.

- Biztos elfelejtette akkor elmondani. No de ezért egy hétig nem fogok vele találkozni, hogy sokkal jobban fellángoljon bennünk a hiányérzet a jövő héti bulira. – Mondta Seungri.

- Hülye vagy, már bocsi. De ez szerintem egyáltalán nem jó ötlet. – Böktem ki kíméletlenül.

- De a munkám is belejátszik az egészbe. – Mentegetőzött.

- Seungri… - Sétáltam közelebb hozzá. – A szerelmeseknek nem kéne ilyesmit tenniük. – Suttogtam.

- Tudom, de ez számunkra amolyan próba lesz.

- Hát jó… ahogy te gondolod. – Egyeztem bele ötletébe, mást úgyse tehettem. – De én szóltam…

Jiyong szemszöge...

- Jiyong… - Sóhajtotta nevemet Hyorin.

Éreztem, hogy karjaim közt megremeg amint a nyakán lévő érzékeny pontot vettem célba. Jólesően felsóhajtott, melyre ajkaim egy bazsalygó mosolyra húzódtak.

- Annyira finom a bőröd. – Suttogtam nyakába mire ismét megremegett. Kezeimmel hasát kezdtem el simogatni, közben alfelemmel fenekéhez dörzsölődtem.

-Ji – Jiyong, ne-eh! – Mondta ki nehezen, és kibontakozott karjaimból. – Ne most, kérlek. – Nézett rám kérlelő szemekkel. Olyan ártatlanka lett hirtelen, hogy szinte már megőrített ez az énje.

- Naaa, csak egy kicsit. – Nyújtottam ki rá nyelvemet és feléje lépkedtem mire hátrálni kezdett.

- Nem!  - Makacskodott. – Mondtam, nem fogjuk bemocskosítani a szobámat.

- Milyen kis huncut vagy. – Kuncogtam fel és elhúzódtam tőle. – Tudom, hogy akarod, hogy ismét eljutassalak a magaslatokra, ne is merd tagadni. – Kacsintottam rá mire arca teljesen pirulásba fogott.

- Ezt most fejezd be Jiyong. – Sietett az ágyhoz és egy kézenfekvő párnát nekem dobott, pont az arcomba.

- Hééé! – Dobtam vissza Hyorinnak a párnát, de csak nevetett rajtam. – Nem csináltam semmi rosszat mégis arcba vágtál.

- Elég annyi is ha csak mondasz valami olyat, amit nem csípek. – Kuncogott gonoszul, és ismét hozzám dobta a párnát.

- Na ezt már nem hagyom annyiban! – Álltam fel az ágyról és feléje iramodtam. Kezemmel gyorsan megfogtam testét és kíméletlenül csikolni (csikizni) kezdtem. Hangos nevetésbe fogott.

„Olyan édes volt ahogy nevetett, még mosolyt csalt az arcomra.”

- Ji – Jiyong, hagyd abbah. – Mondta nevetve, már a lábán is alig bírt állni.

- Nem hagyom abba. – Mondtam gonoszul, és az ágyra löktem. Föléje feküdtem, hogy ne tudjon kiszökni alólam. Ismét csikolni kezdtem. Nevetéséből már semmi sem hallatszott annyira agyoncsikoltam testét. Leálltam pár pillanatra, hogy hagyjam hadd szusszanjon fel.

Hyorin szemszöge...

Úristen, Jiyong annyira összecsikolta oldalamat és hasamat is, hogy azt hittem hamarosan belehalok. Pár pillanatra leállította kezeit, mire próbáltam normális tempóba váltani légzésemet. Lassan kinyitottam szemeimet és csak arra eszméltem fel, hogy Jiyong még mindig rajtam fekszik és szemeivel szemeimet pásztázza.

- Olyan szép vagy. – Bókolt ismét mire görcsölni kezdett a gyomrom.

- Ne bókolj már. – Ütöttem enyhén vállba, de meg se rezzent csak tovább figyelt szemeimbe. Beharaptam alsó ajkamat, amit észre is vett. Közelebb hajolt arcomhoz. Először számra pillantott aztán ismét szemembe. Megnyalta ajkait, miután gyorsan rátapadt ajkaimra.

Becsuktam szemeimet, hogy csak az érzésre tudjak koncentrálni. Ekkor minden kiment a fejemből, csak Jiyongra koncentráltam. Ajkait erősen ajkaimra nyomta, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz. Nyelvével felső és alsó ajkamat nyalta végig várva azt, hogy bejutást nyerjen számba. Pár másodperc után résnyire nyitottam számat, amit Jiyong egyből ki is használt. Nyelvét átcsúsztatta számba és egymás nyelvét kezdtük nyaldosni.

Időközben Ji kezei derekamtól felfele kúszott, szép lassan addig, amíg a mellemhez ért. Enyhén masszírozni kezdte jobb mellemet, mire egy enyhe sóhaj jött volna ki ajkaimon, de a csók miatt nem lehetett. Jiyong a másik mellemet is masszírozni kezdte, mire már elszakadt ajkamtól, hagyva hogy sóhajom kikandikáljon ajkaimon.

- Jól esik ugye? – Mosolygott rám vágyakkal teli szemeivel. Hiába akartam volna bármit is válaszolni, ismét kezelésbe vette ajkaimat. Fejét kissé oldalra biccentette, hogy jobban elmélyíthessük a nyelves csókunkat.

Jiyong kezével elengedte melleimet és lekúszott velük egészen felsőm aljáig. Kezeit felsőm alá csúsztatta, megtapintva ezzel bőrömet. Ekkor szemeim gyorsan kipattantak, s kezemmel eltoltam magamról Jiyongot.

- Megmondtam, hogy nem! – Állítottam fel magamról.

- De hát élvezted. – Közelített ismét felém, de nem engedtem meg neki, hogy hozzám érjen.

- Menj haza! – Mutatóujjammal kifele mutattam.

- Nem küldhetsz csak így el. – Mondta Jiyong, de nem sokat ért, mert kitaszítottam a szobámból.

- Dehogyisnem. Ha nem leszel ilyen mocsok, hogy rászedj bizonyos dolgokra, csak akkor gyere vissza!

Jiyong szemszöge...

- Hyorin várj. – Hiába próbáltam maradni, nem tudtam. Mondhatni úgyis, hogy Hyo kilökött a lakásból. – Hjaj! –Sóhajtottam egy nagyot beletörődve abba, hogy nem lesz ebből az egészből semmi sem így az autómhoz sétáltam. Gyorsan beleültem és elernyedtem az ülésben. Két kezemet a kormányra helyeztem és egy újonnan előjövő sóhaj után beindítottam az autót. Kifordultam vele az útra és a hazafele vezető utamra indultam.

Kimi szemszöge...

Seungrival való beszélgetésem nem sokáig tartott. Mégsem tudtam elrendezni azt, hogy ne kelljen menjek arra az angol táborba. Micsoda pechem van. Ennél már jobb nem is lehetne a mai napom…

Annyira elmélyültem gondolataimban, hogy magam elé se figyeltem, melynek következménye az volt, hogy nekimentem egy személynek.

- Áú! Nézz a lá- Pillantottam fel az előttem álló személyre, aki kikerekedett szemekkel nézett rám, miközben fél kezével bezárta az autója ajtaját.

- Kimi mégis mit csinálsz ilyen korán a városban? – Kérdezte Jiyong még mindig meglepett arckifejezéssel.

- Semmi közöd hozzá! – Puffogtam és továbbléptem volna, de Jiyong megragadta karomat.

- Még mindig haragszol rám? – Nézett rám kiskutya szemekkel. Úgy éreztem mindjárt megenyhülök, de nem tehettem meg. – Még most sem bocsátottad meg azt, amit most tettem veled.

- Hagyj békén Jiyong! – Húztam ki karomat fogása közül. – Ne rágódjunk tovább a múlton. – Néztem rá de nem tett semmit sem, csak szemeimet fürkészte.

- Sajnálom. – Hajtotta le Jiyong a fejét.

- Nem kell nekem itt sajnálkoznod. – Tartottam egy kis szünetet. – Most ha megbocsátasz, tovább megyek. – Intettem Jiyongnak, aki csak szomorú szemekkel nézett utánam.

„Jöhet még ennél is rosszabb?”

11. Fejezet: Melltartó

Hyorin szemszöge...

- Jiyong?! Te meg mit keresel itt?! – Sokkoltam le. – Mégis honnan tudtad, hogy itt lakok??

- Az olyan mindegy. – Legyintett egyet. – Ám baj, hogy meglátogattalak? – Vigyorgott.

- Igen baj! Seungri bármikor beugorhat és te meg csak…

- Nyugalom. – Jiyong egyre közelebb lépett felém, végül megölelt. – Nem lesz semmi baj. – Simogatta meg a hátamat.

- Honnan veszed, hogy ebből semmi baj sem lesz, he? – Eltoltam magamtól és szúrós tekintettel néztem szemeibe, de ő csak játszotta a cuki fiú szerepét.

- Onnan, hogy Seungri mondta nekem azt, hogy jöjjek hozzád. – Mondtam mélyen a szemembe nézve.

- Nem hiszek neked. – Karba tettem kezeimet.

- Ne legyél már ilyen. – Simogatta meg arcomat, mire hátráltam egyet. – Emlékszel még a tegnapi halk sustorgásunkra? – Kuncogott. – Akkor ezt beszéltük meg.

- És mégis Seungri miért küldd fel téged hozzám, ha most per pillanat ő kéne itt álljon előttem? – Faggattam.

- Ne kérdezz ilyeneket. – Sóhajtotta Jiyong mire pár másodpercre elhallgattunk. – De egy előnye van. – Vigyorodott el ismét.

- Micsoda? – Lehangolóan kérdeztem, közben a bejárati ajtóhoz lépegettem.

- Hogy hamarabb felvehetjük a leckéket. – Kuncogott és átkarolta a derekamat.

- Nem, nem! Szó se lehet róla! Az én szobámat nem mocskosítjuk be. – Nyitottam ki az ajtót és besétáltam az előszobába, ahova Jiyong is követett.

- Nem muszáj nekünk pont a szobádban… - Állítottam meg hirtelen mondandóját egy enyhe öklössel a vállába.

- Ne gondolj ekkora perverzségre. – Vigyorodtam el én is és besétáltunk a szobámba.

Jiyong szemszöge...

Amint beléptünk Hyorin szobájába engem teljesen megfogott a szoba stílusa. Körbetekintettem a szobába, közben leültem az ágya szélére. Időközben Hyorin nagyban pakolászott el valamiket az íróasztalán.

- Bocsi a rendetlenségért, csak tudod nem volt időm rendet rakni, mert a tegnap olyan voltam mint egy megnyúzott nyúl. – Mondta elszégyellve magát Hyorin.

- Ez neked rendetlenség? – Néztem ismét körbe, de csak egy két ruhadarabot láttam az egyik széke karján henyélni. – Nálam sokkal nagyobb kupi szokott lenni. – Felálltam az ágyról és a székéhez lépdeltem. Hyorin tudta nélkül összehajtani kezdtem a ruháit, amik között leltem egy melltartót is. – Nocsak, nocsak. – Kuncogtam gonoszul. Amint észrevette Hyorin, hogy kezembe tartom egyik piros melltartóját, minden erejével azon küszködött, hogy visszaszerezze tőlem.

- Add vissza! – Teste teljesen hozzám súrlódott, ahogy nyújtózkodott a kezem után. Ekkor hirtelen megfordult valami a fejembe.

- Csak egy feltétellel adom vissza. – Ekkor szemeimbe nézett és várta, hogy mit is akarok mondani. – Ha itt „lakhatok”.

- Azt várhatod! – Húzódott el tőlem. – Nem ér ez a melltartóért annyit. – Vont vállat Hyorin. – Mégis minek szeretnél itt lakni?

- Csak mert kedvem van hozzá. – Feküdtem hanyatt az ágyon a melltartójával a kezemben. – Gondoltam, hogyha ideköltözhetnék, nem unatkoznál az elkövetkezendő egy hétben.

- Elkövetkezendő héten? Mégis, miért is unatkoznék?

- Azért mert a szüleid is elmentek itthonról, és Seungri is elfoglalt lesz ezen a héten. – Soroltam neki, mire éreztem, hogy lehuppant az ágyra. Fölültem és megtekintettem arcát minek nagy részét a haj eltakarta. – Ne vágj már ilyen fanyari képet. – Szorongattam meg arcocskáját.

- Hogy ne vágjak, ha már majdnem mindenki magamra hagy? – Meredt rám barna szemeivel, mikben pár másodpercre elmerengtem.

- Ezért vagyok én itt. – Simogattam meg karját, mire újból eltekintett a szoba egyik sarkába.

- De te más, vagy mint Ők. – Sóhajtotta el magát.

- Tehetünk róla, hogy ne legyek más. – Fogtam meg állát és arcom elé fordítottam arcát. – Lehetünk mi jó barátok és elválaszthatatlanul szerel… - Nem hagyta, hogy végig mondjam. Kezemet levette álláról és felállt az ágyról.

- Ne szédíts Jiyong! Te is nagyon jól tudod, hogy miket is mondtál nekem még a legelején, amikor találkoztunk. – Nézett le rám, ahogy előttem állt.

- Bocsájts meg, bolondságokat beszélek. – Csaptam homlokomra.

„Mit gondolok, nem megy ez olyan simán! Hyorin ha szereti Seungrit, akkor nehéz lesz elcsábítanom. Valami megfogott ebben a lányban, amiért mindig a közelében akarok maradni. Meg akarom szerezni magamnak, de mégis hogyan?”

- Figyelj! - Álltam fel az ágyról és kifele igyekeztem. – Jobb lesz, ha tényleg elmegyek. – Nyitottam ki az ajtót, mire Hyorin megragadta a karomat.

„Talán mégis felcsillan valami remény?”

Hyorin szemszöge...

Nem hagyhattam Jiyongot, hogy csak egyszerűséggel elhagyja a lakásomat, méghozzá a melltartómmal a kezében.

- Jiyong, a melltartóm… - Bökte ki nehezen mire a kezére nézett.

- Ez már az enyém. – Húzta el tőlem.

- Jiyong ne vidd már el. Az az egyetlen piros melltartóm. – Kérleltem. – Itt maradhatsz, ha akarsz, de nem akarom, hogy csak így elmenj…a melltartómmal.

- Nahát, most akkor miért is hívsz ilyen könnyen vissza? – Ravaszul nézett rám, ismét átváltozott a perverz énjébe. – Akarod, hogy itt legyek mi? Csak a melltartóra kened. – Kuncogott. – Cseles.

- Menj a fenébe! – Hátast fordítottam neki. – Felőlem elmehetsz. – Próbáltam nem kitörni dühbe.

„Hogy kiforgatja szavaimat!”

- Óh ne légy már ennyire morci. – Éreztem, hogy hátulról átkarolja derekamat és nyakamba csókol. – Kiengesztellek, jó? – Nyalta meg fülcimpámat is.

- Jiyong… - Jólesően sóhajtottam, amikor a vágy eluralkodott testemen.

10. Fejezet: Meglepetés

Hyorin szemszöge...

„Az a forgalmas tegnapi nap...”

Egy halk sóhajjal keltem fel ágyamból. Álmos szemeimmel végigpásztáztam a szobámat, mely nagy rumliba fetrengett. Tegnap este már semmi erőm sem maradt pakolászni, ezért mindent úgy hagytam ahogy volt. Telefonom lekaptam az éjjeliszekrényről,  mert láttam, hogy minden másodpercben pislákol, jelezve azt, hogy üzenetem érkezett. Kioldottam a zárját, és láttam, hogy nem más írt nekem üzenetet, mint Kimi

Küldő: Kimi

Szia. Hol a pitliben vagy? Kerestelek dél után, de senki sem volt otthon. Már megint Jiyongnál enyeledsz?

Nem volt más választásom, ha tegnap nem válaszoltam vissza, akkor legalább most meg kellett tennem. Lusta voltam üzenetet írni, ezért inkább felcsörgettem. A második kicsengésnél felvette. Álmos hangon szólt a telefonba, ment akit most ébresztettem volna fel.

-Hyorin... – Nyöszörögte Kimi. – Miért hívsz ilyen korán? Még csak 9. óra, úgy húztam volna még a lóbőrt.

.Bocsi. – Mondtam kissé elnevetve magam. – Csak azért hívtalak, hogy adjak magamról életjelet, ha már tegnap nem válaszoltam az üzenetedre.

-Aha... – Félkómásan szólalt meg. – Mégis mit csináltál, hogy tegnap figyelembe se vetted a telefont?

-Én... – Hagytam egy kis szünetet mondandómban. – Semmit.

-Persze. – A vonal rezegni kezdett, ekkor tudtam, hogy Kimi pont most ült fel az ágyra. – Nah ki vele!

-Ááá, úgysem érdekelne! – Felálltam az ágyamról, s fél kezemmel próbáltam megvetni, sikertelenül.

-Fejezd be, mert érdekel! Mondd el, vagy megharagszom és akkor úgy lecsapom a telefont, hogy széjjelmegy. – Mondta mérgesen, de a végére már elnevette magát.

-Hát, a lényeg az, hogy Seungri majdnem rájött... – Kezdtem el mondani, de hirtelen közbeszólt Kimi, ezzel megszakítva mondandómat.

-Hogyan? Hol? Mikor? – Hadarta Kimi a kérdéseket. – Mesélj!

-Jiyongnál voltam – ekkor hallottam a vonal másik végéből egy halk sejtettemet. – és amikor kiléptem a tömbházból, Seungri kint várt engem a kocsijában ülve.

-Úristen! Mégis honnan tudta meg, hogy arrafele császkálsz? – Kérdezte meglepetten.

-Fogalmam sincs, állítólag követett. De tudod mi volt a legnagyobb bökkenő?

-Ne kínozz Hyorin, mondd már! – Parancsolta türelmetlenül.

-Felmentünk Jiyonghoz, és kiderült, hogy ezek ketten ismerik egymást. – A mondat végén elsóhajtottam magam.

-Hogy micsoda?! – Mondta meglepetten Kimi, nem fogta fel az előbb mondottakat.

-Régen liceumban barátok voltak. – Mondtam.

-Hyorin, ez egyre inkább rizikósabb. Hagyd abba ezt az egészed Jiyonggal, és csináljunk úgy mintha mi sem történt volna. – Tanácsolta Kimi.

-De nem lehet. – Böktem ki.

-De miért nem?

-Mert... mert... – Gondolkodtam el. – Mert...

-Látod, még te sem tudod, hogy miért.

-De tudom, a tapasztalatszerzés miatt. – Vágtam rá gyorsan.

-Ide figyelj Hyorin, ha Seungri igazán szeret, akkor azt is elnézi, hogyha nem vagy tapasztalt. – Mondta kedvesen Kimi. – Majd ő megtanít rá. – Kuncogott.

-De nem szeretne már akkor annyira. – Sóhajtottam. - Mert például, a múltkor elcsattant közöttünk egy heves csók, és éreztem, hogy azt a fajtát sokkal jobban szereti, mint az azelőttieket. – Hangom szomorúba váltott.

-Lehet, hogy jobban szereti, de mondjuk te örülnél-e annak, hogyha Seungri más lánnyal vagy lányokkal gyakorolná a nyelvtechnikáját? Hm? – Vetette fel ezt a kérdést Kimi.

-Nem...

Ennyit tudtam csak mondani, annyira elakadtak a szavaim. Igaza volt Kiminek, mert ha Seungri tényleg megtenne ilyeneket a hátam mögött, akkor sosem tudnék neki megbocsájtani.

-Tényleg abba kéne hagyjam ezt az egészet. – Mondtam magabiztosan.

-Okos vagy Hyorin. – Mondta boldogan Kimi.

A beszélgetésünket a csengő zavarta meg.

-Figyelj, most lerakom, de később majd visszahívlak, csak meglesem, hogy ki is csengetett. – Sétáltam ki a szobámból. – Szia.

-Rendben, de ne felejts el visszahívni. Szia. – Köszönt el boldogan, s leraktuk a telefont, amit egyből zsebre is vágtam.

Újból csengettek, mire már kikiáltottam, azt, hogy „megyek”. Felhúztam a lábamra a Hello Kitty-s papucsomat, s kisétáltam az előszobába. Amint felkaptam egy mellényt magamra egyből kiléptem a házból az udvarra. Az utcaajtót bámultam, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mégis ki jöhetett. Amint megláttam annak a személynek az arcát, megállt bennem a vér, és nem hittem a szememnek...

-Jiyong?! Te meg mit keresel itt?! – Sokkoltam le. 

9. Fejezet: Zavartság

Jiyong szemszöge...

„Miken jár nekem is az eszem? Nem érezhetek Hyorin iránt semmit sem, ő a „tanítványom”, semmi több!”

Pár pillanatra mindhárman elhallgattunk és csak gondolkodtunk. Hyorin újra a kezébe vette a teáscsészét, amibe mostmár óvatosabban szürcsölgetett bele.

-És mondd Jiyong, jövő hét végén szabad vagy, ugye? – Törte meg a csendet Seungri. – Arra gondoltam, hogy akkora kéne tenni a buli időpontját...

-Hmm... – Kicsit elgondolkodtam. – Persze ráérek. – Gondoltam, hogy egy kis kikapcsolódás sosem árthat meg.

-Seungri... – Láttam, ahogy Hyorin Seungri felsőjét megmarkolássza. – Nem érzem jól magam, nem mennénk? – Tudtam, éreztem hogy mindez csak kifogás arra, hogy el tudjon innen Hyorin menni. Milyen ravasz...

Hyorin szemszöge...

Felálltam a kanapéról és nem Jiyongra nézve lépéseket tettem az kijárat felé. Hallottam, ahogy Seungri egy pár szót ejt Jiyonggal, aztán rám veti pillantását.

-Akkor ne feledd, amit megbeszéltünk. – Hallottam egy halk sustorgást még kettőjük között. Nem tudtam elgondolni, hogy ez a két csibész miben is settenkedik.

-Ti meg mit szervezkedtek a hátam mögött? – Bukott ki a számon.

-Semmit, semmit. – Veregette meg a hátamat Seungri, közben előre tessékelt.

-Sziasztok. – Köszönt el Jiyong, miután mindketten útnak eredtünk.

Seungri szemszöge...

Míg Hyorin kicsit távolabb állt tőlünk, addig Jiyonggal a partyról beszélgettünk. Terveimben az állt, hogy meglepem Hyorint egy olyan bulival, ami másabb lenne a megszokottaknál. A kezdeti terveim már megvoltak, vagyis csak annyi, hogy az elkövetkezendő héten át nem találkozhatok majd Hyorinnal, így felerősíthetjük azt, hogy mennyire üresek vagyunk egymás nélkül. Bár ez dolog egyben a munkámnak is köszönhető, mert rám sóztak néhány papírmunkákat, meg angol versenyre való felkészítőket.

-Akkor lefoglalod Hyorint egy héten át? – Kérdeztem Jiyongtól, mire kissé meglepődött. Pár másodpercnyi tévovázás után megszólalt. – Kérlek.

-Ha szeretnéd... – Sóhajtotta. – De ki fogod bírni egy hétig Hyorin nélkül?

-Ki, mert muszáj lesz. – Válaszoltam vissza kissé szomorúan.

-Értem. – Vakarta meg a fejét.

Hirtelen Hyorinra pillantottam, amint minket figyel és fél kezével pedig kinyitja az ajtót.

-Akkor ne feledd, amit megbeszéltünk! – Súgtam neki, melyre Hyorin egyből felkapta fejét.

Lassan elköszöntünk Jiyongtól és ki sétáltunk a tömbházból. Hyorin két lépésnyire sétált előttem, de gyorsan mögéje siettem, hogy arcát megszemléljem.

-Most haragszol rám? – Kérdeztem lebiggyesztett szájjal. Rám nézett, aztán elpillantott az utca másik oldalára.

-Nem. – Válaszolta nyugodtan és a kocsim mellé állt, várva azt, hogy kinyissam az ajtókat. Előkotorásztam zsebemből a kulcsomat, amivel kinyitottam az ajtókat. Se szó se beszéd Hyorin behuppant az elülső ülésre. Én is beültem a kormány mögé és még be nem indítva az autót, csak magam elé néztem.

-Hyorin... – Néztem rá hirtelen és láttam, hogy a CD lejátszó gombjait bizberálja.

Hyorin szemszöge...

Furcsa érzésem volt, még a gyomrom is görcsbe rándult, most, hogy Seungrival maradtam kettesben. Amint nevemet kiejtette, hevesebben kezdett el verdesni a szívem.

-Igen? – Pillantottam rá és láttam, hogy bánatos szemekkel néz reám. – Seungri ne légy ennyire szomorú. – Simogattam meg a karját. – Bocsi, hogy ilyen furcsán viselkedtem, csak tudod, nyűgös hangulatomat élem. – Láttam, ahogy egy kicsit elmosolyodik. – Végre, hogy mosolyogsz.

-De ugye tényleg nem haragszol? Az a tudat sose hagyna nyugodni, hogyha haragudnál rám valamiért.

„Istenem, még mindig ezen agyal?!”

-Dehogy haragszom! Hogy haragudhatnék én rád? – Adtam egy puszit arcára. – Annyira szeretlek, hogy sosem lennék rád mérges. – Mutató újjammat végighúztam állán.

-Én is szeretlek Hyorin, sosem hagynálak el. – Suttogta halkan a szemeimbe pillantva.

Éreztem, hogy Seungri hirtelen megfogja kezemet és magára ránt. A szánk már-már összeért, csak a szuszogásunk törte meg a csendet. Lassan lehunytuk szemünket és egy csókban forrtunk össze. Pár percig vívtunk csókcsatát, de amint egy kicsit eltávolodtunk egymástól, még egy pár apróbb puszival leptük meg egymást.

-Indulnunk kéne. – Rámmosolygott Seungri, és adott egy forró ölelést még a kocsi beindítása előtt. 

Miután befejeztük az ölelkezést, nem sokat tárgyaltunk, inkább csak csendben ültünk az autóba addíg, amíg haza nem értünk. Egy csókkal elbúcsúztunk egymástól. Kiszálltam az autóból és az utcaajtóm elé sétáltam. Intettem egyet Seungrinak, miközben bánatosan néztem őt, ahogy ismét elhajt a kocsijával. Bár megértettem tettét, hiszen a munkáját nem hanyagolhatja el miattam.