Amikor
Seungri kiszállt a kocsiból, egyből meglátszott láttam rajta, hogy felkapta a vizet.
Becsapta a kocsi ajtaját, ami egy nagyot csattant. Egyre gyorsabban lépkedett
felém, miközben egyik kezében a
telefonját szorongatta.
- Merre voltál Hyorin? – Kérdezte gyanakvóan.
„Ajaj,
ebből sehogy sem fogok jól ki kecmeregni.”
- Én csak … - Lehajtottam a fejemet, mert nem mertem
Seungri szemeibe nézni.
- Ha veled beszélek, akkor nézz a szemembe! – Fogta meg az
államat, hogy arcomat felemelje. – Hol voltál? – Kérdezte ismét, már kissé
nyugodtabban.
- E-egy barátomnál… - Suttogtam és meg próbáltam nem
elgyengülni előtte.
- Ha az egyik barátodnál voltál, akkor miért nem vetted
fel a telefont? - Szegezte nekem a
kérdést. Telefonját kiblokálta és megtekintette a híváslistáját. – Több mint
tízszer hívtalak, és arról ne is beszéljünk, hogy már egy órája csak itt várlak
téged. – Mutatott az autójára.
- Egész végig követtél? – Kérdeztem tőle ijedten.
„Na
neee...”
Elállt a lélegzetem, pulzusom is egyre inkább lassult.
Pörgetnem kellett agytekervényeimet, hogy kitaláljak valamit, de semmi hihető
dolog se jutott az eszembe.
- Igen követtelek, ezért is vagyok itt. – Lépett egyre
távolabb tőlem, közelítve ahhoz a tömbházhoz, ahonnét nemrég jöttem ki. – Nem szeretnél bemutatni annak a bizonyos
barátodnak? – Szemeimbe nézett oly mélyen, ahogy csak tudott. Biztos ki akart
szedni valamit. Túl okos Seungri ahhoz, hogy átverjem, így csak egy választásom
maradt.
- De bemutathatlak neki.
Szívverésem a szavak kimondása után csak úgy kalimpált,
mintha ki akart volna ugrani a helyéről. Seungri egy elégedett mosoly keretében
se szó se beszéd nélkül megfogta karomat és a tömbház felé vettük az irányt.
„Kész,
ennyi volt! Ennél már úgyse lehet rosszabb...”
A már ki nyitott tömbházajtón besurrantunk, s felsétáltunk
azon lépcsőn, amit most ebben a pillanatban a leges-legjobban utáltam. Nagyot
nyeltem, amikor a kilences ajtó elé értünk. Kis ideig haboztam, gondolkodtam
azon, hogy most ki kéne ugornom az egyik ablakon, hogy végleg véget vessek
ennek az egésznek. Egy nagy nyelés kíséretében megnyomtam a csengőt.
- Egy pillanat. – Kiáltott ki Jiyong.
Egyre közeledő lépteket hallottam. Ahogy ott álltam az
ajtó előtt és vártam, úgy éreztem vége. Itt a vége. Az ajtó két kattanás után
kinyílt. Megszeppenve néztem magam elé…
- Seungri? – Pislogott Jiyong Seungrira.
- Jiyong? Tényleg te vagy az?! – Meglepetten néztek egymásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése