3. Fejezet: Terv

-Te kis mocsok. – Kimi nevetve ragadta meg a vállamat.

Pár pillanatra elgondolkondolkodtam, amikor is eszembevillant valami.

-Öööhm, Kimi... – Szólítottam meg félve.

-Igen? – Nézett fel rám.

-Van egy kis gond. Szerdán, öt órakkor plusz angolom van... – Kaptam a fejemhez.

-Nah, ne csináld ezt velem Hyorin!

-De figyelj, megoldom. Vagyis megoldjuk. – Vigyorogtam Kimire.

-Nem, nem! Te fogod egyes egyedül megoldani a dolgokat! Engem ne keverj bele semmibe se. – Mondta ellenkezve Kimi.

-De nem nagy ügy... – El akartam mondani mondandóm, de Kimi közbevágott.

-Akkor sem, Hyorin! Mégis mit akarsz csinálni, amibe én is benne kell legyek? – Szúrós tekintettel nézett szemeimbe.

-Hát... – Pár pillanatra elgondolkodtam. – Például ha te mennél angolra helyettem, akkor a szüleim nem fognának gyanut utánnam, és nyugodtan elmehetnék Jiyonghoz.

-És akkor Seungrival mi van? Neki mit forunk mondani? – Kérdezte.

-Azt, hogy most azért te mész, mert kíváncsi vagy, hogy mégis mennyire vagy jártas angolban. – Álltam meg egy pillanatra. – Én pedig itthol pihenek, mert nagyon betegnek érzem magam.

-Ez egy kicsit veszélyes, nem gondolod? Simán lebukhatunk... – Suttogta.

-Nem fogunk. – Paskoltam meg a hátát. – Bízd rám, elrendezem az egészet.

-Óh, Hyorin! Utálom, amikor ilyenekbe rángatsz, mert tudom, hogy sose sül ki belőle semmi jó. – Idegeskedett Kimi, végül feldolgozta a dolgokat és teljesen beleegyezett ötletembe.

Hazakísértem Kimit, mert nem akartam már egyedül császkálni a városban. Amint kinyította a tömbház ajtaját, el is búcsúztunk egymástól.

Elég messze laktam innen, ezért kellett úgy egy fél óra, míg elértem a lakásomig. Az idő már javában eltelt az ide oda menéssel. Hogy a szüleim még véletlenül se fogjanak semmilyen nyomot, egyből futásba eredtem. Kicsit kinyúltam, amikor végigrohantam a hosszú utcán, de végül hamar a lakásom elé értem.

Lihegve kinyítottam az utcaajtót és besétáltam az udvarra. Vártam, hogy a légzésem időközben a megszokottá változzon. A konyha felőli bejárathoz vettem lépteim. Kinyítottam az ajtót és beléptem a házba. Üdvözöltem szüleimet s azt követően keresztül kastoltam a szüleim hálóját, az előszobát, a nagyszobát, mígnem a szobámba értem.

Az ágyra dobtam a több tonnás táskámat, s magamat is mögé löktem. Fejem egy párnára fektettem és becsukott szemekkel pihentem még pár percig. Hallottam, hogy lassan kinyílt hátam mögött az ajtó, és a mamám sétált be rajtam.

-Hyorin, ne lustálkodj! Láss neki a tanulásnak.

-Jól van, csak hadd pihenjek még egy kicsit. Ki vagyok nyúlva. – Nyomtam fejemet a párnába.

Nem kaptam vissza semmilyen választ, csak annyit hallottam, hogy az ajtó újra kinyílik és bezárul. Ismét egyedül maradtam a szobámban, mire egy nagy sóhaj hagyta el ajkaimat. A hátamra fordultam, miközben kikaptam farmerzsebemből a telefonom. Kiblokáltam a képernyőt és egyből az üzeneteim opcióra léptem. 

„Írjak Seungrinak egy üzenetet, vagy ne?”

Ez a kérdés járkált a fejemben. Nem akartam megzavarni semmiben sem, de arra gondoltam, hogy most azért jó volna felvillanyozni a napját egy egyszerű üzenettel. Pár másodpercnyi gondolkodás után rászedtem magam és írtam neki egy szóból álló üzenetet.

„Szeretlek!”

Tudtam, hogy ezzel az egyszerű szóval boldogabbá tehettem a napját. Nem sok idő elteltével megrezzent a telefonom, jelezve, hogy kaptam üzenetet.

„Én is szeretlek, édesem!”

Ezzel az üzenettel teljesen felpörgetett. Olyan boldog voltam, hogy az égbe repkedtem. Bár egy kicsit lelkiismeret furdalásom volt, mert nem tudta a holnapi terveimet. Megpróbáltam a nap folyamán mindent úgy kitervelni a buksimba, hogy minden a legnagyobb rendben történjen.  Elalvás előtt kattogott az agyam, annyira, hogy a gondolkodásba még bele is szunyókáltam.

Másnap reggel az ébresztőm hangos csengése keltett fel álmomból, jelezve azt, hogy iskolába kéne készülődnöm. Lecsaptam a telefonom és nagynehezen, becsukott szemekkel feltápászkodtam az ágyból. Álmos voltam, túlságosan is. Úgy éreztem mintha ezer éve nem aludtam volna ki magamat rendesen.

Gyorsan felálltam az ágyból, és a szekrényemben lévő ruháim között kezdtem matatni. Amint nem volt rajtam csak a pizsoma, egyből kirázott a hideg. Bár a szobában mégsem volt hideg, de az álmosság mindent kihozott belőlem. Gyorsan magamrakaptam egy hosszú újjú felsőt és egy kissé szétszaggatott farmernadrágot, ami után a fürdőbe igyekeztem. Megmostam arcomat, kimostam fogamat, és nem túl feltünőre kisminkeltem magam. Hamar végeztem, ami után rögtön visszarohantam a szobámba. A már tegnap bepakolt táskámat a vállamra kaptam és kiiramodtam az előszobába. Felkaptam a cipőm, miközben, a szüleimtől is elköszöntem. Amint utra készen álltam, elindultam az iskola felé.

Az osztályban...

-Hyorin, meggondoltam magam. – Kimi mondta, amint leültem mellé a padba. – Nem segítek neked.

-Ne csináld ezt, kérlek! – Pánikoltam be. – Csak most az egyszer kéne megtedd. – Néztem rá kérlelő szemekkel.

-De túl kockázatos. – Nyúlt az egyik pixéért, amivel virágokat kezdett rajzolni a füzete utolsó lapjára.

-Kimi, kérlek... – Borultam vállára.

-Félek, hogy kiderül az igazság. Az, hogy Jiyonghoz szex órákért mész. – Morogta halkan Kimi.

-Ne félj már. – Emeltem fel rá tekintetem. – Ha ki is kitudódik, azért majd veszem a felelősséget.

Ekkor Kimi semmit sem válaszolt csak lehajtotta a fejét és sóhajtott egyet. Kezében tartott pixet az asztalra rakta és egy beleegyező bólintást adott válaszul.

-Jól van, megegyeztünk.

„Végre, nem kell tovább győzködjelek...”

Ez a nap is eltet az iskolában, úgy ahogy a többi. Halomnyi leckét diktáltak le a tanárok,  hisz teljesen fel akartak minket készíteni az érettségire. Amint hazaértem, egy kis pihenő után, máris le kellett ülnöm tanulni. De a tanulásból semmi sem lett. A könyv ott feküdt szemben velem az ágyon, miközben az eszem más felé császkált. Egyfolytába Jiyongon gondolkodtam, hogy mégis, hogy taníthatja a lányokat... Párszor-párszor perverz vigyor is fagyott az arcomra, de megpróbáltam elhesegetni, minden mocskosabbnál mocskosabb gondolatomat.

Az idő egyre lassabban telt, olyan volt ez a nap a végtelenség. Minden perc egy döfést mért belém, annyira nem voltam már türelmes. Végül, hogy ne figyeljek annyira az időre, zenét hallgatni készültem. A felsőm alatt becsúsztattam a fülhallgatót és úgy tettem be a fülembe. Hajamat teljesen ráeresztettem, így észre sem vevődött, hogy fülhalgató van a fülembe. Szüleim se vették észre, amikor bekukkantottak a szobámba, hogy nézzék ahogy „tanulok”.

Így egy fokkal gyorsabban telt az idő, nem ölt az unalom, úgy mint eddig. A zene teljesen kikapcsolt. Már fél öt felé kacsintott az idő, amikor is hírtelen felpattantam az ágyból és gyorsan magamra egy kényelmesebb felsőt és nadrágot.

Ekkor Seungri már az iskolában várt rám, így nem kellett attól félnem, hogy összefuthat a szüleimmel. Plusz időközben Kimi is már elindult az iskolába, azzal a gondolattal, hogy biztos már mindent megbeszéltem Seungrival... pedig nem. Nem tudta, hogy Kimit küldöm magam helyett.

„Kimi ezért még meg fog ölni...”