2. Fejezet: Találkozás

Végre véget értek az unalmas órák. Kimivel gyorsan összepakoltuk lomjainkat, vállunkra kaptuk a táskánkat és kiosontunk az osztályból. A folyosón keresztül vágtattunk, egy szót sem szólva egymásnak. Amint kiértünk az iskolába, Kimi nagy lépdelésbe fogott. Nem bírtam tartani a tempót, ezért Kimi megragadta kezemet, és maga után húzott. Tudtam, hogy Kimi azért fogott bele ekkora sietségbe, mert senkivel sem akart összefutni, legfőképpen a szüleimmel nem.

Kissé lehajtott fejjel haladtam Kimi mellett a főutcán, addig amíg be nem értünk a tömbházak közé. Itt nyugodtan fellélegeztem, hogy a szüleim már úgysem nem vesznek észre. Kimivel még a tempón is lassítottunk. Bár ahol járkáltunk a járda nem volt a legjobb állapotban. Fel volt túrva, azért mert a vezetékeket cserélték le egy újabbra. Tegnap pont, hogy még nagy esőzés is volt fölöttünk, amitől most tiszta sár volt minden. Cipőnkkel csúszkáltunk egyik helyről a másikra, de valahogy sikerült nem fenékre huppannunk. Hirtelen egy öreg nénit láttunk magunk előtt, aki próbált a széttúrt járdán sétálni.

-Járható arra az út? – Kérdezte kedvesen.

Kimivel csak egy „igen”-t válaszoltunk és tovább slisszoltunk. Ahogy hátrapillantottuk, és láttuk, ahogy az idős néni kínlódik a rossz járdán, kissé lelkiismeret furdalás tört ránk.

-Hyorin! Azt mondtunk annak a néninek, hogy járható az út, miközben mi is alig tudtunk eljönni! – Bökött oldalba Kimi.

-Most mégis mit kellett volna mondanunk? – Nevettem el halkan magam.

Kicsit rossz érzés fogott el mindkettőnket, azon, hogy egy öreg nénit odaküldtünk a semmi közepébe. Párszor hátrapillantottunk, és már nevetésbe törtünk ki.

-Rohanjunk Kimi, én ezt nem bírom nézni. – Tettem kezem a hátára és előretessékeltem.

A mosoly le sem fagyott arcunkról. Nem gondoltuk volna, hogy ezen a napon egy öreg néni jár pórul miattunk. Kis idő elteltével lenyugodtak arcizmaink és a normális arckifejezést vettünk fel. Már nem siettünk, inkább csak sétáltunk. Kimi szerint nem messze állt a tömbház, melyhez vezetett az utunk.

„Izgulok...”

Újjaim jéghideggé váltak, és reszkettem mint a nyárfalevél. Foggalmam sem volt, mi üthetett belém. Lehet, hogy amiatt volt mindez, mert nem értettem, hogy mégis milyen fajta srácnak megyek fel a lakására. Bár Kimi ahogy mesélt róla egyesmás dolgot kedves srácnak bizonyosult. Elég furcsa dologgal foglalatoskodik, amolyan „tanító”. Azt tanítja, hogy hogyan viselkedjünk egy férfival, hogyan csábítsuk el annyira, hogy megőrüljenek a vágytól, és biztosan a szeretett nőjük mellett maradjanak.

-Itt is vagyunk. – Fordult felém Kimi.

Ekkor zökkentett ki gondolatomból Kimi. Odasétált velem a kaputelefonhoz és bepötyögte a 09-es számot. Egyből kicsöngött, amit pár perc múlva fel is vettek.

-Ki az?

-Kimi vagyok, és a barátnőmmel jöttem. Szeretném ha felengednél, és elbeszélgetnénk egy kicsit.

-Nem sok időm van, de gyertek. – Kinyitotta az ajtót, mire mindketten beosontunk a tömbház folyosójára. Fel lépcsőztünk a negyedik emeletre, és a szemben lévő ajtóhoz sétáltunk. Nagyot nyelve figyeltem, amikor Kimi becsengetett.

Hírtelen kattant a zár, és lassan kinyílt az ajtó. Egy lány jött ki először rajta, mire kissé megszeppentem. Mosolyogva köszönt nekünk, mire kigubbadt szemekkel figyeltem, hogy csak egy szimpla egyszerűséggel elindul a lépcsőn lefele. Amint visszatért az eszem, az ajtó felé fordultam, de ekkor egyből összeakadt a szemem az előttem álló sráccal, kinek írtó rendes mosolya megbabonázott.

-Helló. Te lennél az új tanítványom? – Hajolt közel hozzám, aztán amikor meglátta, hogy egyre inkább pirulok, kettőt hátrébb lépett. – Ám az én nevem Kwon Ji Yong! De hívhatsz G-Dragonnak is. – Mosolygott kedvesen.

-Én.. Én pedig Hyorin. – Hajoltam meg előtte. – Shin Hyorin! – Zavarban éreztem magam, pár pillanatra még a nevemet is elfelejtettem.

-Örülök, hogy egy újabb tanítványom lesz. – Nézett még pár pillanatra, aztán Kimi felé fordult. – Ám Kimi, hogy telnek mostanság napjaid? Oly rég láttalak már. – Simította meg Jiyong Kiminek az arcát, aki mindezt úgy vette, mintha semmi sem történt volna.

-Semmi érdekes, éldegélek mint mindig. – Kezével piszkálni kezdte haját.

-Azt hittem, már sosem fogsz errefelé jönni. – Mondta szomorúan Jiyong.

-Nem is volt terveimben, csak ez a kisasszony... – Mutatott rám. – Nagyon el akart jönni! – Nézett rám mérgesen.

Ekkor odakaptam a fejem, és befejeztem az álmélkodást. Láttam, hogy Kimi egy cseppet sem néz boldogan rám.

-Gyertek beljebb és beszélgessünk ott tovább. – Jiyong behívott minket a lakásába.

Félve, de besétáltunk az előszobájába. Leültünk az ottani kanapéra, miközben Jiyongot figyeltük, ahogy a polcról egy füzetet kap a kezébe. Mögénk süppedt, és kinyitotta a kezében tartott füzetet.

-Nos akkor... – Lapozott a füzetébe, amiben a napi teendői voltak leírva. – A szerdai nap megfelel? – Nézett fel rám, miután befejezte a lapozást.

-Ööö... – Dünnyögtem, végül kiböktem azt az árva szót. – I-Igen.

-Hmmm... – Elgondolkodott, miközben kinyújtotta a nyelve hegyét is. – Aznap dél után öt órakkor szabad vagyok. Ráérsz majd akkor?

-Persze. – Mosolyodtam el. – Ha meg nem tudok eljönni, úgy is megoldom. – Kimire pillantottam egy bazsajgó vigyorral az arcomon.

-Miért nézel úgy, Hyorin? Mit akarsz?! – Kérdezte Kimi, már előre megsejtette, hogy terveim vannak vele. – Bele ne merészelj keverni az ügyes bajos dolgaidba! – Mondta mérgesen.

-Ne aggódj már. – Kacsintottam rá, amit nem nézett jó szemmel.

-Ti majd lerendezitek ezt a kis apróságot. – Mosolygott Jiyong. – De majd még tudnod kell pár dologról, mielőtt még belekezdünk az egészbe. Nem olyan nagy dolog, de majd elmondom következő találkozásunkkor. – Simította meg karomat, mivel egész testembe melegséget sugárzott.

-Hyorin... – Állt fel hirtelen Kimi a kanapéról és megragadta karomat. – Gyere menjünk, mert ha a szüleid rájönnek, hogy hová is csámborogsz suli után, akkor ki tekerik a nyakadat. – Húzott maga után.

-Jól van, megyek már, csak ne huzigálj. – Húztam ki a karom fogása körül. Utoljára Jiyong felé fordultam és meghajoltam előtte. – Szia, majd még találkozunk. – Sétáltam a kijárati ajtó felé.

-Akkor ne feledd, szerdán ötkor. Sziasztok! – Búcsúzott el tőlünk, aztán amint kiléptünk a lakásából bezárta utánunk az ajtót.

Nagyot sóhajtottam és ismét Kimire vetettem tekintetem. Arckifejezése nem volt valami kellemes, nézése szúrta arcbőrömet, mintha hegeket akart volna ezzel belevésni.

-Hyorin, megígérted, hogy nem fogod túlzásba vinni ezeket a leckevevéseket. – Figyelmeztetett Kimi, mire hevesen bólogatni kezdtem. – Remélem betartod az igéreted!

-Nyugalom, hiszen csak az alapokat akarom megtanulni. Mindezt csak azért teszem, hogy Seungri örökkre mellettem maradjon... Raboljam el teljesen a szívét, és minden egyes porcikáját. – Mosolyogtam szerelmesen, mire Kimi felkuncogott.

-Tökéletes szerető akarsz lenni? – Kuncogott tovább megállás nélkül.

-Hülye. – Vertem meg kezemmel enyhén Kiminek a vállát. – Nem csak szeretője akarok lenni, hanem annál sokkal több...