19. Fejezet: Vér

Hyorin szemszöge...

„Álmodom? Vagy tényleg megtörtént?”

Becsukott szemeimet lassan kinyitottam és mocorogni kezdtem. Ahogy látom már este van, és teljesen besötétedett. Még jobban kinyitom szemeimet, és magam elé pillantva meglátom Jiyongot, ahogy csukott szemeivel pihen mellettem. Jobb kezével derekamat átkarolva húzott közelebb magához. A forró teste felforrósította az enyémet. Sokat pislogtam rá, mire eljutott az eszemig, hogy tényleg Jiyonggal fekszem egy ágyban.

„Akkor mostmár nem vagyok szűz?”

Gondolkodtam el, de egy hírtelen éles fájdalom hatolt alfelembe.

 - Áú! – Jajgattam fel, és egyből összekuporodtam az ágyon. Mikor egy kicsit megszűnt a fájdalom, kimásztam észrevétlenül Jiyong öleléséből és az ágyból is. Magamra kaptam egy hosszú felsőt, és a Hello Kitty-s papucsommal együtt kisétáltam a kisszobába, s aztán a fürdő szobába.

 - Áh! – Álltam meg hírtelen a WC kagyló felett. – Basszus, vérzek! – Gyorsan letöröltem a vért a combjaimról. A mellettem lévő polcról lekaptam egy betétet és azzal együtt besiettem a szobámba, hogy egy bugyit is felvehessek.

 - Te jó ég... – Mondtam miközben felvettem magamra a bugyit.

Gyorsan magamra kaptam még egy melltartót is az egyszerű magamrakaptott ruhaanyag helyett. Nyújtózkodva előkotortam egy felsőt és egy tréning nadrágot is a szekrényből.

 - Órákig elnéznélek így. – Hallottam meg egy hangot a hátam mögül, ami nem másé volt mint Jiyongé. Keze vállamra siklott és egy gyors mozdulattal a nyakamat csókolt. – Gyönyörű vagy.

Ebben a szem pillanatban megfordultam és kezemmel arrább löktem magamtól. Értetlenül figyelt reám, de végül elvigyorodott mikor a nyakamon hagyott szívás nyomokra tekintett. Gyorsan kapcsoltam és a kezemben lévő ruháimmal eltakartam a mezítelen testemet.

 - Ne szégyelld, úgyis láttalak már meztelenül. – Vigyorgott rám azzal az ezer wattos mosolyával. Kezeivel megfogta kezemet, és elhúzta róla ruháimat, így elé tárult fedetlen bőröm. Elémtértedt és egy gyors mozdulattal megcsókolta a hasamat. – Még egyszer? – Nézett fel rám vágyakkal teli szemekkel. Kezei időközben pedig fenekemhez csusszantak, amit erősen meg is markolt.

 - Áh! – Hírtelen felugrottam és kuncogásba fogtam. – Most ne Jiyong, ha majd meggyógyulok, ígérem megismételhetjük. – Kiszabadultam kezei közül.

 - Meggyógyulsz? ... Fáj? Netán vérzel? – Hírtelen aggódóvá vált a tekintete. Felállt a térdepelésből és megsimította az arcomat. Csak egy bólintással adtam tudtára válaszomat.

 - Akkor gyere. Pihenned kell! – Fogta meg az államat, és felemelte vele arcomat, hogy szemeibe tekintsek. – Hagyd a ruhákat. – Szabad kezével kikapta a kezemből őket és a székre dobta.

 - De...

 - Shh... – Mosolygott reám, és szabad kezével megfogta bal kezemet, és az ágy felé húzott. Arrábtolta a takarót, hogy befeküdhessek az ágyba. Megtettem, mire betakart.

 - Köszönöm. – Mondtam. Jiyong csak felém hajolt és megcsókolta a számat.

 - Én köszönöm. Most pedig pihenj, én addigis elmegyek valamerre.

 - Hová mész? – Kérdeztem kíváncsian, de hangomból kitudódott a szomorúság.

 - Csak egy kis friss levegőt szívni, de jövök hamar. – Válaszolta, miután az ajtó felé vette az irányt. Egy utolsó pillantást váltottunk egymás között, végül pedig pedig elment, otthagyott.

Szemeimet becsuktam és újra gondolkodásba mélyedtem.

„Szeretkeztem Jiyonggal... és a végén... a végén azt mondta, hogy szeret... Biztos, hogy mondott ilyesmit? Vagy ez is csak a képzeletem szüleménye? Nem tudom... Ki kell derítenem, hogy tényleg ezt mondta-e. És ha igen, akkor...”

Szemeim hírtelen kinyíltak a gondolatra.

 - Seungri!!! – Mondtam ki hangosan.

Kimi szemszöge...

Gyorsan lekaptam magamról az összes ruhát a melltartó és a bugyi kivételével. Ezt követően felvettem a Seungritól kapott inget. Kicsit rövid volt, alig ért el a combom közepéig is. Kezemmel megpróbáltam lehúzni annyira az inget, amennyire csak tudtam. Az összes gombot begomboltam rajta, és így indultam meg az ágy felé.

„Olyan jó Seungri illata van ennek az ingnek. Óh! Én is mikre gondolok!!!”

Lassan ráültem, majd bebújtam az ágyba. Betakartam magam a puha takaróval és beleereszkedem az ágy kényelmes párnái közé.

 - Hmmm... – Hümmögtem jólesően. – Olyan jó végre pihenni. – Két kopogás zavarta meg pihenésemet.

 - Bejöhetek? – Kérdi kintről a hang. Tudtam, hogy Seungri az, de ekkor kicsit remegésbe fogtam.

 - Igen be, készen vagyok . – „Mire vagyok én készen?! Jaj ne gondolj rosszra!”  Mondtam válaszul, mire lassan kinyíttotta az ajtót, és besétált a szobába. Szégyenlősen rámosolyogtam, mire ő is visszamosolygott.

 - Úgy döntöttem, hogy lent alszom a nappaliban... – Állt meg egy pillanatra. – Gondoltam visszajövök és szólok. – Kezét ismét a kilincsre tette. – Aludj nyugodtan. – Lenyomta a kilincset, de megállítottam abban, hogy elmenjen.

 - Ne! Várj! – Fordult ismét felém. – Értem nem kell ekkora áldozatot hoznod. Máskülönben is... – Keltem fel az ágyból. – Inkább nekem kéne mennem, és nem neked. – Indultam meg a kijárat felé, de Seungri elállta utamat.

 - Nem! Te itt maradsz és én megyek. – Mondta, ezennel már kicsit parancsolóbban.

 - Ne csináljuk már ezt... Egész éjszaka bűntudatom lesz, hogyha miattam kell odakint aludnod. – Néztem mélyen sötétbarna szemeibe.

Pár másodpercig csendben álltunk, aztán hírtelen, egy nagy sóhaj hagyta el Seungri ajkait.

 - Jól van, a te kedvedért maradok, de akkor te sem mész sehová! – Nézett reám, mire csak egy nagy mosolyt csaltam az arcomra. – Amúgy túl... – Pislogtam rá értetlenül, amint végigmért rajtam. – Túl rövid ez az ing... – Takarta el gyorsan szemeit. Láttam rajta, hogy teljesen zavarba ejtettem, ezzel és is zavarba estem. Ahogy csak tudtam visszarohantam az ágyba, hogy betakarjam magamat a takaróval és elfedjem mondhatni meztelen combjaimat.

 - Mostmár nézhetsz... – Néztem fel a takaró alól szégyenlősen.

 - Khm! – Köhintett egyet, végül megindult felém. – Míg el nem alszol, addig az ágyad mögött fogok ülni. – Húzott maga mellé egy széket és leült rá. – Aztán ha elaludtál, majd mögéd fekszem. – Mosolygott szégyenlősen. – Nah gyerünk, aludj. – Simogatta meg a takaró alól kibúvó kezemet, majd elengedte. Az éjjeli szekrényre könyökölt és úgy ült tovább.

„Nem veszi le rólam a tekintetét, és én se veszem le róla. Omo! Mi most szemezünk... Uhh görcsbe rándul a gyomrom.”

 - Seungri ne nézz így, mert nem tudok elaludni... – Húztam a takarót a fejemre.

 - Rendben, ahogy kívánod. – Egy halk nevetést hallottam tőle.

Újra kinyomtam fejemet a takaró alól és láttam, hogy már nem reám figyel, hanem telefonját bizberálja. Valamiért megnyugtatott az, hogy itt ül mellettem, és néha-néha rám pillant. Olyan kedvesen tud mosolyogni, teljesen felmelegíti vele a szívemet. Már... olyan régóta voltak ilyen kedvesek velem.

Hírtelen az előtörő érzelmektől könnyek szöktek a szemembe, amit Seungri egyből észre is vett. Telefonját rögtön az éjjeli szekrényre tette, és közel hajolt hozzám.

 - Mi a baj? Miért sírsz? – Simította le könnyeimet arcomról.

 - Olyan... olyan kedves vagy hozzám Seungri op... – Hírtelen megálltam mondandómmal. – Úgy értem... izé... vagyis... – Kezdtem el dadogni. Seungri egy kisebb távolságot hagyott kettőnk arca között. Ismét megsimította arcomat, és mosolyogva figyelt szemeimbe.

 - Aludj jól. – Hajolt el tőlem, és lekapcsolta a éjjeli szekrényen lévő lámpát. Nem láttam semmit, már Seungrit sem... Hevesen vert a szivem, nem tudtam mi fog most történni. De semmi sem történt, csak a nagy sötétség vett hatalmába.

 - „Jobban teszem, ha alszom...” – Gondoltam magamban, és lassan lehunytam szemeimet. Az érzések egyre inkább csak kavarogtak benne, és fogalmam sem volt, hogy mi zaklatta fel ennyire a lelkemet.

„Miért érzem ezt a tépő fájdalmat?”

18. Fejezet: A kulcs

Kimi szemszöge...

„Kész, tele vagyok mára pumpálva! Annyira teletömtem magam, hogy még járni is alig birok.”

Elköszöntem a még jelenlevőktől és egy utolsó intéssel felsiettem a lépcsőn. Ásítások közepette értem a szobám elé. Kivettem farmer zsebemből a kulcsot és egyből a zárba tettem.

 - Hú, de ki vagyok nyúlva... Nem ártana egy jó szundítás. – Mondtam magamban, és megpróbáltam elfordítani a zárban a kulcsot. Ahogy elfordítottam egy ismeretlen hang csapta meg a fülemet. A zárra pillantottam, és ekkor az arcom egyből elsápadt.

 - A francba! A francba, a francba!!! – Mondtam kétségbeesettem. – Beletörtem a kulcsot a zárba?! – Térdeltem le, hogy megnézhessem. – Basszus! – Kezemből leejtettem a kezembe maradt kulcs darabot, és megpróbáltam kiszedni a zárba maradtat, sikertelenül. – Most meg mégis mit csináljak? – Estem pánikba, s szemeim óriásira kerekedtek. Gyorsan felkapartam magamat a földről és siettem megkeresni a ház tulajdonosát. Pont ekkor járkált föl és alá a folyosón a szobákat nézegetve. Reszketve álltam meg előtte, és félve vetettem egy pillantást feléje.

 - Van valami probléma? – Kérdezte, és látszott rajta, hogy egyből észrevette a pánikot az arc kifejezésemből.

 - Beletört a kulcs a zárba... Magam sem tudom, hogy-hogy történt... Olyan egyszerűen fordítottam el a kulcsot a zárba... és-és beletört. – Nyekeregtem.

 - Hadd menjek és nézzem meg. Hányas szoba? – Kérdezte.

 - Tizenkilenc. Itt a kulcsnak a másik fele. – Mutattam fel neki, mire egy megalázó pillantást vetett felém. Kezét elém nyújtotta, mire átadtam neki a kulcs darabot.

 - Meglátjuk, mit tehetek. – Sétáltunk el egész az ajtóig, hogy megtekintse gyönyörűséges művemet. Csakis én lehetek ennyire szerencsétlen. Annyira szégyelltem magam ebben a pillanatban, hogy még a föld alá is le süllyedtem volna. – Azt hiszem, ezt majd csak holnapra tudjuk kinyitni. Az egész zárat le kell vennünk ahhoz, hogy kinyithassuk, úgyhogy kérem... – Hírtelen mindketten oldalrapillantottunk és megláttuk Seungrit, ahogy felénk közeledik.

 - Mi történt? – Kérdezte tőlem kedvesen.

 - Semmi... – Fejemet lehajtottam, mert nem mertem ránézni. Ezt követően Seungri a házvezetőhoz fordult és kérdően rápillantott.

 - Beletört a kulcs a zárba. – Kezdte mondani a mondandóját a házvezető. – Mára nem tudjuk megjavítani, így a fiatal hölgy valakinek a szobájában kéne aludjon.

„Hogy micsoda? Na neee!”

 - Én nem hiszem, hogy... – Kezdtem bele, de Seungri hírtelen közbeszólt.

 - Rendben, megoldjuk ezt a problémát. Kimi kérlek gyere hozzám éjszakára.

 - Mi-mi-micsoda? – Hevesen pislogtam Seungrira. Félrehallottam volna? Képtelen voltam felfogni azt, amit az előbb mondott.

 - ... – Seungri semmit sem válaszolt, csak mosolygott. Mögém sétállt, és megfogta a kezemet. – Gyere. – Húzott maga után. – Majd valami pizsamát is előkerítek neked. – Mondta és hátrapillantott, hogy szemeimbe nézhessen.

„Milyen rendes... De... Úristen! Úgy érzem tiszta forró a az arcom tekintetétől. Óh, kérlek, csak ne legyek vérvörös...”

Már-már a folyosó végében jártunk, amikor is Seungri kinyitotta előttem a szobájának ajtaját.

 - Menj előre. – Adta nekem az elsőbbséget.

„Óh! De utálom ezt, főleg azóta, amióta rájöttem, hogy miért is teszik ezt az *udvariasságot* a férfiak... Csakis azért, hogy megnézhessék a nők fenekét! Hát persze!”

Besétáltam a szobájába, ami ugyanakkora volt mint az enyém. Mi a fene! Itt is két személyes ágy van, mint nálam? Nézelődésem miatt túlságosan is elragadtak a gondolataim, így már csak arra eszméltem fel, hogy Seungri a kezembe adja az egyik ingét.

 - Kimegyek míg átöltözöl. – Mondta mosolyogva, és szó se beszéd nélkül elhagyta a szobát.

„Te jóságos Isten! Seungrival fogok egy ágyban aludni...?!”

17. Fejezet: Make love

Kimi szemszöge...

„És kit szeretnél, hogy felmelegítsen?”

- Seung-Seunghyun sensei! Észre se vettem, hogy bejöttél. – Nyekeregtem ki nehezen, és szégyenlősen felnéztem rá. – Öhm... Én...

 - Tetszik a kilátás ugye? – Közeledett felém, és megállt szembe velem. Úgy tűnt témát akart váltani, ezért hagytam. – Ám hányszor mondjam el még, hogy szólíts csak Seungrinak? – Rám nézett egy enyhe mosollyal az arcán.

 - Bo-bocsánat. – Mosolygok szégyenlősen és az ablak felé fordulok. – Igen, igazán szép a kilátás. Nem hittem volna, hogy ilyen jó helyen fogunk lakni.

 - Miért, mire számítottál? – Kérdezte meglepetten Seungri.

 - Hát nem is tudom... Például arra, hogy nem leszünk így külön-külön, hanem a lányok egy szobában, a fiúk pedig egy másikban.

 - Direkt azért jöttünk egy ilyen helyre, hogy ne legyenek ilyen gondok. Máskülönben meg, ingyen ajánlották fel ezt a szállás, úgyhogy kihasználjuk.

 - Óh! Értem...

 - Amúgy meg, csak azért rontottam rád ilyen hírtelen, mert lefekvés előtt még lent eszünk valamit, és gondoltam szólok hátha akarsz te is jönni.

 - Rendben, köszönöm.

 - Nincs mit megköszönnöd. – Mosolyog kedvesen. – Akkor kint találkozunk.

Csak egy bólintással adtam tudtára, hogy rendben, megértettem amit mondott. Miután kiment, gyorsan becsuktam a kinyitott ablakot, hogy ne hűljön ki még jobban a szobám, és már készültem is kimenni. Kezembe kaptam az ágyra ledobott kulcsot, és bezárva magam után az ajtót, kisiettem a folyosóra. Zsebemből előkotorásztam a mobilom és írtam Hyorinnak egy üzenetet, vagyis inkább egy e-mailt a 3G hálózatomnak köszönhetően. Muszáj volt neki írnom valamit, ha már a mai nap folyamán egy szót sem ejthettünk meg egymás között.

Feladó: Kim Kimi

Tárgy: Szia ^^

Címzett: Shin Hyorin

Szia. Mi újság veled? Ugye megkaptad a hírt arról, hogy angol táborban vagyok? Haragszol rám, amiért nem szóltam róla? T-T Remélem nem... Majd írj vissza ha ráérsz.

 Kimi

Elküldtem az e-mailt, és a telefont is lezártam. Gyorsan lebaktattam a lépcsőn az előtérbe, és láttam, hogy a többiek már csak rám várnak az étkező asztalnál.

„Akkor lássunk is neki az evésnek!”

Hyorin szemszöge...

 - Nem fogunk semmit sem meglátni Jiyong. – Duzzogtam és eltoltam magamtól Jiyongot.

 - Akkor nincs más választásom... – Megállt egy pillanatra, sóhajtott, aztán a szemembe nézett. Láttam valamit a szemében. Netalán ravaszságot? – Ha nem maradhatok itt, és nem teszed azt amit mondok, akkor beárullak Seungrinak.

„Mi van? Ez most fenyeget?”

  

- E-ezt nem teheted meg! – Mondtam haragosan. Ekkor már teljesen eluralkodott rajtam a düh.

 - De megtehetem Hyorin, bármit megtehetek annak érdekébe, hogy itt maradjak. De ha még mindig azt választod, hogy elmenjek... – Ült fel egyenesen. – Akkor állok rendelkezésedre. Csak számíts arra, hogy Seungri nem fog boldogan visszatérni hozzád.

 - Egy szemét dög vagy Jiyong! – Vállba vágtam. – Utállak!

 - Tényleg? Ennyire haragszol rám? Pedig úgy érzem, mintha nem is lenne semmi haragod. – Rám nézett, de én megpróbálom kerülni a tekintetét. Idegesítenek azok az őszinte szemei, mindig úgy néz rám velük, mintha a gondolatomba szeretne kutakodni.

 - Igen, haragszom rád!

 - Akkor gyere, és vezesd le rajtam haragodat.

 - Hogy micsoda? Mégis hogyan? Verjelek meg? – Ekkor felé fordítottam tekintetemet. Megint az-az idegesítő vigyor ült az arcán.

 - Szerintem sejted, hogy-hogy értettem. – Jobb kezével megfogta az államat, és hüvelykújjával alsó ajkamat kezdte el simogatni jobbról balra. – Szexuálisan add ki a mérged, Hyorin. – Suttogja a fülembe.

Kigubbadt szemekkel bámultam Jiyongot, és időközben még nagyokat is nyeltem. Ezt most komolyan mondhatta?

 - Nah, láttál már eleget, ideje lekötnöm a szemedet. – Mondta elterelve a témát és kezeivel rákötötte a sálat a szememre. – Látsz valamit? – Kérdezte.

 - Nem. -  Mondtam halkan. – Mi szükség van erre?

 - Hmm... Tedd a kezed a fejed fölé. – A kis parancsolgató, és még nem is válaszolt a kérdésemre, de tettem amit mondott.

 - Muszáj megkötöznöd? Akkor nem tudlak érinteni. – Mondtam szomorúan.

 - Igen. – Semmi mást sem mondott, csak összekötötte jó szorosan mindkét kezemet. Ahogy kicsit megmozgattam őket, éreztem, hogy az anyag egyre erősebben súrolja csuklómon a bőrt.

 - Most pedig az enyém vagy. Csak az enyém. – Mormota vággyal teli hanggal.

Bármit is válaszoltam volna vissza, nem tudtam, mert nem hagyta. Jiyong ajkaimra tapadt, és vadul csókolni kezdett. Belehümmögött a nyelves csókba, mire vérem teljesen felforrósodott és az alfelembe tódult. – Olyan gyönyörű vagy. – Nyögi halkan ajkaimba.

Testem ezeknek a szavaknak a hallatán egyből remegésbe fogott. Hogy tud még ennyitől is totál begerjeszteni?

Jiyong keze végigkúszott testemen, fentről egészen a hasamig. Alányúlt a pólóm alá, és hideg ujjaival végigsimogatta has falamat. Csókokkal halmozott el ismét, de keze nem állt le a vándorlásban. Egyre feljebb csusszant, egészen a mellemig. A melltartón keresztül simogatta melleimet, míg nem érezte megkeményedett, és kihegyesedett bimbómat. Fél kezével hátamhoz csusszan, hogy kikapcsolta a melltartómat, mely egy egyszerű halk kattanással kikapcsolódott.

Elváltak ajkaink egymástól. Hírtelen besüppedt az ágy, és éreztem, hogy Jiyong feltérdelt rá. A felsőmet a melltartómmal együtt lehúzta rólam, és csókokkal lepte el fedetlen testemet.

 - Áááh! – Nyögtem kéjesen, miközben keze a nadrágomba csusszant és a bugyimba kandikált.

„Ez így sokkal intenzívebb, mint amikor látok is valamit.”

Lassú körkörös mozdulatokkal simogatta nyílásom a bugyin keresztül. Ajkaival melyekkel testemet csókolta, leváltotta a nyelvére. Végignyalta többször is testem középpontját, s aztán a bimbómra tért, amit szopogatni kezdett.

 - Jih- Jiyong, kérlek... – Nyögtem tehetetlenül. Kezeimet is hiába mozgattam, semmi szabadságom se volt.

 - Nem, még nem lehet. – Morogta gonoszkás hangon és tovább folytatta a kínzást. – Olyan szépek a melleid.

Körbe csókolta bimbómat, aztán ismét végignyalta a ki duzzadt részét. Hírtelen leállt, és fogalmam sem volt arról, hogy mégis miért tette ezt.

 - „Mi történik? Miért nem csinál semmit? Ajj, de rossz hogy nem látok semmit... Mi ez a hang?” – Fejemet a hang irányába kaptam.

 - Baby, olyan jó téged így látni... kikötözve. – Hangjából kihallatszik, hogy vigyorog. Szóra nyitnám a szám, de ismét megakadályozza, hogy elmondjam mondandómat. Ekkor érzem, hogy mezítelen felsőteste hozzásimul az enyémhez. Hmmm... olyan... izmos és sexy.

Hamar megszakította a csókot, és forró puszijaival haladt végig az államon, a nyakamon, a melleim között és a hasamon is egyaránt. Egyik medence csontomtól a másikig haladt, de mindeközben kezei igyekeztek levetni rólam a nadrágot. Megemeltem csípőmet, hogy segítsek neki a levetésben. Hamar lehúzta rólam a nadrágot, amit a hangok alapján a földre hullt.

Végigsimította mindkét lábamat, mire teljesen ellepett a libabőr. Tenyerével horgasinamat megfogva tette még széjelebb a lábaimat. Mutatóujjával végighúzott lentről felfele egy csíkot a combom belső oldalán, melyre kénytelen voltam mocorogni.

 - Ne mozdulj. – Csókolta meg hírtelen nőiességemet a bugyin keresztül.

„Ez kész kínzás, Jiyong!”

Hangosan nyögtem, mikor ujjaival is nőiességemet érintette. Hírtelen a bugyi alsó részét oldalra tolta, s betette két leghosszabb újját nyílásomba.

 - Basszus, Hyorin. – Hörögte. – Nem hiszem el, hogy már ennyitől is nedves vagy.

 - Jiyong! Kérlek! – Könyörögtem.

 - Mit kérsz, édesem? – Kérdezte kuncogva, de újjaival továbbá is bennem mozogott könyörtelenül, hüvelykújjával pedig csiklómat simogatta egyre intenzívebben.

 - Ááh! Sze-szeretkezz velem! – Hajtottam hátra a fejemet. Már érzem, hogy hamarosan robbanni fogok az újjai körül.

 - Még nem mehetsz el... – Állt le hírtelen, mire értetlenül fel kaptam a fejemet az ágyról.

 - Ne.. ne.. Miért álltál le? El akarok élvezni Jiyong! – Mondhatni már kiáltottam neki a frusztráltságom miatt.

 - Fogsz is...

Hallottam a nadrág gomb zörejét, a cipzár idegesítően tépő hangját, és egy csomagolás reccsenését. „Mi lehet az? Óvszer?” Jiyong fél kezével levette a szememről a kendőt, így végre láthattam őt. Vad, izzó szemekkel figyelt reám. Teljesen elfedte testemet, lábával pedig lerúgta a  nadrágját, és alsónadrágját. Jobb kezével végigsimította arcomat, és egy újabb csókban forrtunk össze, de hírtelen egy erős fájdalmat éreztem, ott lent!

 - ÁÁÁÁH! – Kiáltottam megszakítva a csókot.

Fáj, nagyon fáj! Nem tudok mit tenni, nem tudok mozgolódni. Jiyong pedig csak lassan mozog bennem, és élesen szívja be a levegőt minden egyes behatolásnál.

„Még mindig fáj, de mégis jól esik...”

Nem telik ki más tőlem, csak nyögök torkomszakadtából. Olyan kemény bennem, és úgy érzem tovább nő, és egyre mélyebbre hatol. Egyre inkább kezdtem élvezni ezt az egészet, amit Jiyong észre is vesz, és kapott az alkalmon. Gyorsított a tempón, amibe már az ágy is belenyikorogott. Hátam a lökésektől erősen a lepedőhöz súrlódott, s fejem hátra vetettem.

 - Olyan. Jó. Vagy. Baby. – Minden egyet szó kimondása után egyre erősebbet lökött. Olyan mélyen van már bennem... Óh!

 - Áááhh! Jiyong.. – Nyögtem fel hangosan mire elkapta a G pontomat. – Mé-még egyszer... Áh!

 - Igen... Uhh... Nyisd ki a szemed... És nézz rám! – Suttogta.

Nehezen, de kinyitottam szemeimet, és amint megláttam felettem Jiyongot, izzadt hajjal, O alakot formált ajkával, a gyomrom egyből összerándul. Közel járok, túl közel.

 - Azt hiszem... – Nyögtem fel ismét.

 - Igen! Én is. – Lökte még erősebben magát belém. – Gyerünk, élvezz!

Nem kellett többet mondjon, testem egyből megfeszült körülötte és a nevét nyögve, egy óriásit élveztem. Jiyong is követett még két mélyre hatoló lökés után. Mindketten hangosan ziháltunk, és becsukott szemmel próbáltuk visszaszerezni normális légzésünket.

Egymás testén feküdtünk mozdulatlanul, végül úgy öt perc után Jiyong moccant meg hamarabb. Arcom hírtelen megrándult, amikor kihúzta belőlem magát. Kezeimet kioldozta a fejem mögül, és testem mellé fektette őket. Átfordított, így ő feküdt alattam. Fejemet mellkasára fektettem, kezeimmel pedig átkaroltam testét. Éreztem, hogy szemeim már leragadni készülnek.

 - Szép álmokat szépségem. – Puszilta meg a homlokom, ami után minden elsötétült, és a hangok eltompultak. – Szeretlek... – És végül álomba merültem.

16. Fejezet: Büntetés?!

Hyorin szemszöge…

„Ellógok az utolsó óráról... Igen, ezt fogom tenni! Semmi kedvem sincs itt tovább koptatni a fenekem.”

Gyorsan magamra kaptam a kabátomat, a vállamra húztam a fél vállas táskámat is, és máris indulhattam utamra.

 - Sziasztok! – Köszöntem el a még bent lévő személyektől, s kislisszoltam az osztályból.

Pont ekkor kell mindenkinek a folyosón össze vissza rohangásznia előttem, így a gyors eltűnési tervem befellegzett. Mindkét szememmel lézer pisztolyként figyeltem a személyeket a folyosón. Nem akartam összefutni az igazgató nővel, mert amilyen pechem van, biztos visszaküldene az osztályba. Már-Már a lépcsőn sétáltam lefele, amikor megláttam egy ismerős tanárt, a Negyediket. 

„Már csak ő hiányzott...”

 - Ilyen hamar végetért a tanítás? – Kérdezi, de egy gunyoros mosoly játszik az arcán. Tudom, hogy tudja azt, hogy most ellógok.

 - Mondhatni igen. Az utolsó órán úgysem csinálunk semmit, ezért haza megyek. – Mondtam ki egyszerűséggel, miközben egyre lejjebb léptem a lépcsőn, addíg míg elértem a földszintet. – Most ha megbocsát, mennem kell, mert ha bezárják a kaput, akkor egy jódarabig nem jutok ki. – Siettem el mellőle, mielőtt még bármit is mondott volna.

„Végre kiértem az udvarra... Mostmár csak az utcára kell kijutnom.”

Kissé lehajtott fejjel haladtam végig az udvar közepén, egészen a kijárati kapuig. Az ellenőr, vagy ki is az, ott állt, és hunyorítva nézett rám. Érzem, hogy meg akar szólítani, és lám meg is tette.

 - Merre megy ilyenkor, kisasszony? 

„Kisasszony? Mi vagyok én? Taknyos kiskölyök, hogy annak szólítson?”

Kifejezéstelen arccal tekintek fel rá, és pár másodpercig csendben állok.

 - Nem érzem jól magam, ezért haza kell mennem. – Nyögöm ki, és úgy csinálok mint akinek fáj a hasa.

 - A tanártól kapott felhatalmazást arra, hogy hazamehessen? – Kérdezi ismét.

 - Már miért kéne én kapjak azért engedélyt egy tanártól, hogy hazamehessek? Vállalom a hiányzást is ha kell, csak engedjen már ki. – Mondom kissé idegesen. Utálok itt állni, ahol már csak egy hajszál választ el a szabadságtól... a külvilágtól.

 - Rendben, menjen. – Mondja hivatalosan, én pedig se szó se beszéd átlépem a kaput, és örülök annak, hogy kiértem ebből a szörnyűséges börtönből.  „Mondtam már hogy utálom ezt az iskolát?”

Kiveszem zsebemből a mobilom, és a főképernyőjére pillantok. Semmi üzenet, semmi hívás. Szokatlan, hogy senki sem keres. Egy vállvonogatással hagytam félbe az ezen való rágódást. Kivettem a másik zsebemből a fülhallgatót, és mindkettőt egyből a fülembe dugtam. Hangerőt majdnem maximumra tekerem és úgy hallgatom rajta a különböző pörgősebbnél pörgősebb számokat. 

Ilyenkor olyan érzésem van, mintha a világ elszigetelődik körülöttem és csak a zenére koncentrálhatok. Milyen jó végre semmivel se törődni, csakis a zenére koncentrálni. De végül mégis csak eszembevillan az, hogy Kimi, a legjobb barátnőm, említést se tett arról, hogy táborba megy... Méghozzá angol táborba. 

 - Mióta lett ennyire angol tábor fan? Hmm... Biztos Seungri belevert egy pár leckét, hogy megkedvelte. – Kuncognom kellett a gondolatra. – Legalább érezze jól magát ebben a rövidke kis kiruccanásban...

Egy mosollyal az arcomon haladtam tovább a végtelenségnek tűnő utcán. Olyan érzésem volt, mintha sose érnék már haza, és valami okból kifolyólag a talpam alatt a talaj is egyre bizonytalanabbá vált. Képzelődöm, hogy ilyen érzésem van? Netán ittam valamit? ... Nem tudom.

Már csak köpésnyire voltam a háztól, így még könnyedebben vettem a lépéseket, szinte már repültem. Bár még mindig szokatlanul éreztem magam, ez a furcsa érzés mely hatalmába kerített, fogalmam sem volt arról, hogy mi is lehet az.

Amint a ház elé értem, gyorsan besiettem az udvarra, aztán fellépcsőztem, azt a három lépcsőt a bejárati ajtóig. Táskámból kikotortam a ház kulcsát, és amint megleltem egyből a zárba téve kinyitottam vele az ajtót. 

Egyből beléptem az előszobába, s újra visszazártam az ajtót. Nagy sóhaj közepette kiszedtem fél fülemből a füllhallgatót, és lábamról is ledobtam a cipőimet. Kabátomat a fogasra akasztottam, és táskával a kezemben beiramodtam a szobámba. Nyugodt lélekkel léptem be a szobába és már épp az ágyra akartam dobni a kezemben lévő táskát, amikor megpillantottam Jiyongot az ágyamon feküdve.

 - Mi - mi a ! Hogy a... - Kezemből a táska hirtelen a földre hullt.

Jiyong nem mozdult szavamra, inkább tovább aludta álmát. Lassan mögé sétáltam, és finoman az ágy szélére ültem. Nem volt szívem felkelteni, ezért csak az arcát figyeltem, s elmerengtem mozdulatlan szempillán.

 - Mégis hogy jutottál be, te csibész? – Kérdezem tőle, de semmi válasz. - Nagyon fáradt lehetsz... – Mondtam halkan, mikor kezemmel már majdnem arcát simítottam. Jiyong hírtelen nyöszörögni kezdett ezért gyorsan visszahúztam kezemet, mintha mi sem történt volna. 

Felálltam a helyemről, kezembe kaptam a táskám és a szekrényre raktam. Az íróasztalomhoz sétáltam, hogy bekapcsoltam a laptopomat és lekössem magam valamivel. Leültem az ottani székre, és laptopomat az ölembe fektettem. A legelső oldal melyre rákattintottam, nem más volt, mint a Facebook. Láthatóvá tettem magam a chaten, és máris több mint öten rám írtak. 

Időközben mocorgásra lettem figyelmes. Szemem sarkából láttam, hogy Jiyong felébredt és álmos arccal rám pillant.

 - Te már hazajöttél? Pedig utánad akartam menni... – Mondta ki nehezen Jiyong.

 - Mint látod haza. És nem kell engem hurcolássz sehová se Jiyong. Nem a kötelességed. – Böktem vissza rá se nézve.

 - Most mondd, miért vagy ilyen? - Kérdezte még mindig álmos hangon. Szemeit dörzsölgette, s közben lassan felült az ágyra. – Csak jót akarok neked.

 - Mert nem vagyok a csajod akit hurcolássz ide vagy oda, ahová csak kedved tartjad. – Ekkor már felnéztem rá, dühöt sugároztam feléje. De csak vigyorgott mint egy vadalma, és foggalmam sem volt arról, hogy mégis mit forgathat ilyenkor a fejében. – Min vigyorogsz?

- Rajtad. Élvezem, hogy milyen kis ellenséges tudsz lenni, miközben olyan hamar meg tudlak szelidithetlek. – Tovább vigyorog.

 - Jiyong, ezt most azonnal fejezd be! Különben is… - Ránéztem a laptopon lévő időre. – Ideje volna menned, ha már úgyis hívatlanul jötté ide.

 - Nem megyek sehová. – Vágta rá egyből duzzogva. Jobb kezével eltakarta szemeit, és úgy dőlt vissza hanyatt az ágyra.

-Hogy mi? – Pislogtam nagyokat. – De igenis menni fogsz! Ez az én házam és ebből, amikor azt mondom hogy mész, akkor mész! – Álltam fel a székből, miközben a laptopot az asztalra tettem.

-De nem lehet…

-Mégis miért nem? Egy újabb kifogást akarsz nekem bemesélni, hogy ne mehess el?

-Kérlek, ne akard hogy magyarázkodjak. – Ül fel ekkor újra Jiyong.

-De igenis akarom. – Kuncogtam egyet, mire Jiyong mosolya a füléig ért. – Magyarázatra várok!

-Te kis piszok. – Állt fel a helyéről és utánam iramodott.

-Hééé, ne közelíts! – Tettem magam elé a kezeimet, de nem tudtam eltolni magamtól Jiyongot.

-Nem fejeztük be a tegnapit édesem. – Ajkát enyhén az ajkamra tapasztotta, és nyelvével az ajkaimat kezdte el nyaldosni, hogy bejutást nyerhessen számba.

-Ji – nyitottam ki résnyire a szám, mire egyből behatolt nyelvével. Ismételten olyan bizsergető volt nyelvének az érintése, hogy szinte az egész testem felforrósodott. Beleremegtem a csókba, és reflexszerűen átkaroltam Jiyongnak a nyakát. Két keze végigcsúszott oldalamon, s a ruhám szélét markolta.

 - Következő lecke… - Suttogta ajkaimba, s kezével a hátamat megtámasztva az ágyra hajtott. – Készen állsz?

-Mi-mit akarsz csi-csinálni? – Mondtam két enyhe csókja között. Választ nem kaptam kérdésemre, csak egyre apróbb csókokat az arcom minden egyes szegletére. Miután befejezte ezt a területet, lejjebb haladt a nyakamra és finoman, néha erősebben szívogatni kezdte az enyhe bőr.

-Meg fog látszani. – Toltam el nehezen magamtól.

-Nem baj, hadd tudja meg mindenki, hogy énáltalam vagy megjelölve. – Újra a nyakamra cuppan, és enyhén megharapja a bőrt, mire hangosan felnyögök. Jiyong ezt követően hírtelen leáll mindennel és az egyik szekrényhez sétálva kivesz két sálat a fiókból. – Azt akarom, hogy ne mozgolódj, és ne is láss. – Vigyorog.

“Mégis honnan tudta hogy ott vannak a sálak?”

 - Jiyong, mi a fene?! Nem kötözhetsz meg, és a szememet se takarhatod le.

 - Shhh - Tette az ujját a számra. – Engedelmeskedj, ha jó tanuló akarsz lenni. – Kuncog. – Ha nem fogsz, akkor büntetést kapsz.

 - Büntetést? Mi féle büntetést? – Rettenek meg egy pillanatra.

 - Óó, túl sok a kérdés. Lehet a szádat is be kéne fogjam valamivel. – Egy széles vigyor kerekedik fel az arcán.

 - Csak a perverz fejedben Jiyong. – Mondtam mire egyből eltűnt a vigyor az arcáról.

 - Majd még meglátjuk szépségem…