21. Fejezet: Összetört kép

Haeri szemszöge...

 - Ezt nem mondhatod komolyan?! - Bontakoztam ki karjai közül, s hátrálni kezdtem tőle. - És mégis, hogy gondoltad te azt, hogy itt maradsz? - Reszeltem meg az idegességtől be rekedt torkomat. - Tudod, hogy van pasim...

 - Akkor most ezzel arra célzol, hogy nem maradhatok itt? Még egy kicsit sem?

 - Igen, úgy van, nem maradhatsz. - dünnyögtem halkan.

 - De... nekem szükségem van most rád. Haza pedig nem mehetek.

 - Ez csak egy kifogás, hogy itt maradhass. Oh, Jiyong, ne bolondozz már. - kerültem ki és az íróasztalom felé sétáltam.

Jiyong csak sóhajtott, majd leült az ágy szélére. Úgy viselkedett, mint egy jó kisfiú, aki vigasztalásra vágyik.

 - Most meg ne legyél ennyire letört. Nem fog a szívem megesni rajtad. - mondtam gonoszkásan, majd ismét feléje fordultam. Engem nézett, mindkét szép szemével. "Úristen, mi ez a nézés?"

 - Még ... soha sem éreztem magam ilyen jól egy nővel. - suttogta, mire egy hangosat nyeltem. - Szeretném megismételni. - Ekkor újra felragyogott a perverz énje.

 - Még mit nem! Megőrjítesz.

 - Tudom, hogy élvezed. - kuncogott.

 - Én biztos nem.

            A telefonom csengése zavarta meg beszélgetésünket. Kikaptam zsebemből, és megnéztem a hívót. Lee Sunghyun volt az. Csak a képernyőt bámultam, és vártam, hogy a hívás véget érjen.

 - Miért nem veszed fel? - kérdezte hirtelen Jiyong.

 - Öhm... - kaptam fel tekintetemet a kijelzőről. - mert ez nem egy fontos hívás. - nevettem feszengve.

 - De ki hív? Tán miattam nem veszed fel? - folytatta kérdéseinek feltevését.

 - Ah, dehogy is. - legyintettem, majd átmentem a szomszédos szobába, otthagyva magába Jiyongot a hálóban.

Egy nagyot lélegeztem a telefon felvétele előtt, majd nekibátorkodva és felvettem azt.

 - Szia szerelmem. Jó későn vetted fel a mobilod.

 - Szia, épp nem voltam telefon közelben, és azért. - mosolyogtam.

 - Értelek, és mondd csak,  hogy vagy ezen a csodás reggelen?

 - Elég jól... - Csak ennyi fért ki a torkomon, mert eszembe jutottak a nemrég megtörtént dolgok Jiyonggal. - És te?

 - Mondhatni, hogy én is, bár jobban lennék, ha most mellettem lennél. - Gyomrom ekkor görcsbe rándult. Óriási bűntudat férkőzött belém. - Egész reggel babusgatnálak.

 - Ehehe, jó is volna.

 - Oh, jönnöd kellett volna velem ide. El lettünk volna itt kettesbe a közös szálloda szobánkba.

 - Te perverz. - pirultam bele a gondolatba.

 - De mondd, hogy nem lenne jó! Ha szeretnéd, még elrendezhetjük ide az utadat. - ajánlotta fel.

 - Ah, nem kell ezért fáradozz! Jó ez így... - Ekkor a szobám felé fordultam és semmi mozgást nem észleltem. Jiyong mit csinálhat odabent?Gyanús ez nekem...

 - Pedig én szívesen... - Hirtelen félbeszakítottam mondandóját.

 - Nem lehet Seungri. Most az ott lévő diákokkal kell foglalkozz, és nem velem.

 - Én velük is foglalkozom.

 - Foglalkozz is. - kuncogtam. - Majd ha hazatérsz, akkor elég időd lesz arra, hogy velem is foglalkozz.

 - Igaz. - Hallottam, hogy nevet a vonal másik végéből. - Néha lehet, hogy majd eleged is lesz belőle.

 - Dehogy lesz. Szeretem, amikor törődsz velem. - halkultam el a mondatom végére. Torkomba keletkezett gombóc egyre nagyobbá alakult.

 - Jólesik ezt hallani.

Hirtelen egy nagy dübörgés, majd valaminek a széttörése hallatszott a hálószobámból. Egyből oda kaptam tekintetem, és gyorsan benéztem a szobámba. Jiyong a földön guggolva szedegette össze az egyik kép keretnek az összetört üvegét.

 - Történt valami, Haeri? – kérdezte aggódva Seungri.

 - Nem olyan nagy ügy, de most le kell tennem, nem gond? – válaszoltam vissza teljes nyugodtsággal, miközben Jiyong alakját figyeltem szúrós tekintetemmel.

 - Dehogyis. De biztos nincs semmi baj?

 - Biztos-biztos. – Hadartam.

 - Rendben van akkor, később még hívlak. Puszi. – Köszönt el tőlem, és megvárta míg én is visszaköszönök, majd leraktuk a telefont.

 - Mi a jó eget csinálsz Jiyong? – Emeltem fel a hangomat. – Fel akarod forgatni az egész lakást? – Mentem oda mellé, és kivettem mindent, amit a kezében tartott.

 - Nem... Véletlenül ejtettem le.

 - Aha, persze. – mondtam hitetlenül.

Jiyong szemszöge...

Míg Haeri kint traccsolt Seungrival, képtelen voltam egy helyben maradni. Fel és le sétáltam a szobába, közben szemügyre vettem mindent, ami a polcokon és az asztalon volt. Egy részlegen egy csomó könyv, máshol plüss állatok, meg tankönyvek, CD és DVD tartók, majd kép keretek lapultak. Kiskorú képek, tinédzser képek, szülőkkel készített képek, és mostani képek is jelen voltak a képek között. Az egyiken Haeri három barátnőjével ácsorgott, akik közül egyik nagyon ismerős volt számomra.

 - Kimi... – mondtam ki halkan, s ekkor véletlenül kiesett kezemből a képkeret. – Basszus.

Az üveg ripityára tört, és a kép is kijött belőle. Próbáltam gyorsan eltakarítani, de Haeri gyorsabb volt nálam. Azon nyomban bejött a szobába, amint leejtettem. Még mindig Seungrival beszélgetett, de hamar letudta a dolgot, és megszüntette a beszélgetést.

- Mi a jó eget csinálsz Jiyong? – Kiáltott rám. – Fel akarod forgatni az egész lakást? – Odasétált mellém, és kivette a kezemben tartott képet.

 - Nem... Véletlenül ejtettem le. – mentegetőztem, de láttam rajta, hogy nem győztem meg.

 - Aha, persze. – forgatta szemeit, majd nekilátott a szilánkok felszedegetéséhez.

 - Ne csináld! – Fogtam meg a kezét, hogy megállítsam, de eltolt magától. – Meg fogsz sérülni. – Próbáltam ismét elkapni kezét, de ekkor eltért a kezemtől.

 - Nem fogok. Hozd a seprűt és a lapátot. – mondta komoly hangnemben. Rám sem nézett. Biztos mérges.

 - Hol találom?

 - Kint van a konyhában.

Kiszaladtam érte, és amilyen gyorsan csak tudtam, visszasiettem a hálószobába. Szitkozódást hallottam, mikor beléptem a szobába.

 - Hogy az a...

 - Haeri! – Tettem le gyorsan mindent a kezemből, neki támasztva őket a falnak és Haerihez siettem. – Nem meg mondtam, hogy ez fog történni? Makacs lány! – fogtam meg a kezét és felállítottam a földről.

 - Hé, hová viszel?

 - Ne kérdezősködj, csak gyere. – Húztam magam után.

A fürdőszoba felé vettük az irányt. Kezét gyorsan a csapvíz alá helyeztem, hogy a seb alá beférkőzött piszkokat kitakarítsa.

 - Olyan butus vagy, sose hallgatsz rám.

 - Chh... Miért kéne rád hallgassak? Ez is te miattad történt.

 - Én miattam? – néztem fel rá. – Na ne mond. – Húztam ki kezét a csap alól, hogy szem ügyre vegyem a sebét. Elengedtem, majd felálltam és a fürdőszoba szekrényéből elővettem a kötszert és fertőtlenítőt.

 - Igen.

 - Add a kezed. – mondtam, és közben egy kis vattára tettem szeszt a fertőtlenítéshez.

 - Mit akarsz csinálni? – Nézett rám értetlenül. – Hagyd! Meg csinálom magam.

Csak néztem egy pillanatig, majd megragadtam a kezét, és a sebes ujját végigtöröltem a szesszel. Fel is szisszent, mikor csípni kezdte.

 - Mostmár nem kell aggódj, nem fog elfertőzni. – Dobtam a kukába az elhasznált vattát, majd egy tapasszal befedtem a fájó sebét.

 - Ki mondta, hogy aggódok? – Nézett el a tekintetemtől.

 - Milyen kis naiv lettél. – mosolyogtam. – De ezt szeretem benned. – Hajoltam közel hozzá, majd megpusziltam a homlokát. E tettem után nagyokat pislogott.

 - Jiyong... – nézett fel rám kerekedett szemekkel.

 - Szeretem ezt a reakciót. – Vigyorogtam az arcába.

 - Ne gyere ilyen közel! – Lökött meg hirtelen kezeivel, amitől majdnem hanyatt estem.

 - Meg akarsz ölni? A csempére esés veszélyes.

 - Nem volt szándékomban. – Nyújtotta ki felém a nyelvét, majd kirohant a másik szobába. Ekkor távozó alakját, pontosabban formás fenekét figyeltem.

 - Ezt még vissza fogod kapni. – Siettem nevetve utána.