22. Fejezet: Álom és valóság

Kimi szemszöge...

            Csak unottan tébolyogtam egyik helyről a másikra. Párszor elugrottam valami nassolni valóért a konyhába, majd ismét bezárkóztam a szobámba. Nem sok időmbe telt kipakolnom a dolgaimat az utazó táskából, amikkel a szobám már mondhatni otthoniasabbá vált. A tévét bámulva gondolkodtam el a világ nagy dolgain, addig amíg valaki ki nem zökkentett a gondolataimból. Kopogtattak.

 - Tessék?! - szóltam ki.

 - A vacsora tálalva. Kérem fáradjon le az ebédlőbe. - szólt kintről be valaki, aki biztos a szálloda tulajdonosa lehetett.

 - Rendben, köszönöm. - kapcsoltam le a tévét, majd lassan kiszálltam az ágyamból. Levettem az éjjeli szekrényről a szoba kulcsot, majd miután kiértem a szobámból, bezártam azt. Hála az égnek, most nem tört bele a kulcs. Megkönnyebbülve sóhajtottam, majd lebaktattam az étkezőbe.

            Amint benyitottam, nem volt akkora csend, mint odakint a folyosón. A zene dübörgött, bár nem fülsiketítően. Sokan táncoltak, voltak akik ettek, vagy ittak az asztaluknál ülve. „Mi van itt? Valamilyen buli?” Egy enyhe mosolyt erőltetve odasétáltam az egyik üres helyhez, majd helyet foglaltam ott. Úgy éreztem magam ebben a szem pillanatban, mintha valami pótkerék lennék.

 - Kimi! - érintette meg hirtelen valaki a vállamat. Gyorsan a hátam mögé pillantottam, és láttam, hogy ez egy velünk érkezett srác volt. - Gyere menjünk táncolni! - ragadta meg a csuklóm, és felállított ülő pozíciómból.

 - De én... - Próbáltam nem vele menni.

 - Ne kéresd már magad. - Csak vigyorgott, majd tovább vonszolt. "Ez be van csiccsentve..."

            Az előző szám véget ért, amikor táncba fogtunk volna, majd egy gyorsabb ritmusú követte. Az előttem álló srác lazán rázta magát, míg én csak düledeztem egyik oldalról a másikra, párszor kínosan elnevetve magamat.

 - Ne feszengj annyira. - Ragadta meg a derekam mindkét kezével, és közelebb húzott magához. Túl közel. - Látod, így kell ezt csinálni. - Vigyorgott kajánul.

 - Nem! - bontakoztam ki karjai közül, és távolabb léptem tőle. - Megyek és visszaülök a helyemre. - mondtam, majd megindulni készültem, de a srác nem engedett el. - Eressz el, nem hallod? - kezdtem bepöccinteni.

 - Miért kéne? - kérdezte gonoszul.

 - Hogy miért? - jött egy hang a hátunk mögül. – Mert én vagyok a tanáros, ő pedig a barátnőm! – Jött oda mellém, majd átkarolta a derekamat.

 - Cöhh, neked nem valók az ilyen csajok. Miért nem egy korodbelivel jársz?

"Mit beszél ez a gyerek? Mindjárt agyonütöm!"

 - Túl részeg vagy, meg amúgy sem kérdeztem a véleményed. - mosolygott rá Seungri, majd összekulcsolta kezét az enyémmel. - Gyere, menjünk és szívjunk egy kis friss levegőt.

 - J-Jó. - Csak ennyi fért ki az ajkaimon, mert egyből kisiettünk ebből a túlfűtött ebédlőből.           Mikor a folyosóra értünk elengedte a kezemet, és lassú tempóban baktattunk ki a hűvös éjszakába. Nem tudtam mit is mondhatnék az előzőek után. "Ő a barátnőm..." Csak ez a gondolat szállingózott a fejemben, másra sem tudtam gondolni, csak erre. Zakatolt a szívem a jelenlétében, és ez összezavart.

 - Az előbbivel kapcsolatba - szólalt meg a nagy csend után. -, sajnálom, hogy kényelmetlen helyzetbe sodortalak.

 - Óh, dehogy is. - nevettem kínosan. - Én köszönöm, hogy meg védtél attól a fajankótól. Amúgy is, holnapra semmire sem fog már emlékezni. - magyarázkodtam.

 - Úgy van. - mosolygott rám, majd tovább sétáltunk csendben, a kinti sötétbe borult tájat szemlélve. Sóhajok törtek fel belőlem, melyeket alig tudtam visszatartani. "Csalódott volnék?"

 - Hmm... - Hümmögtem, hogy ne legyen akkora csend közöttünk. Kifogytam a témákból, semmi sem ugrott az eszembe. Seungri megállt, majd felém fordult, és én is megálltam vele szembe.

 - Kimi... - szólalt meg komoly arckifejezéssel. Nagyot nyeltem, úgy éreztem, hogy a gondolataimat kiolvassa az íriszemből. - mondd csak - egy újabb szünetet hagyott ki mondandója között. "Az ég szerelmére, ne húzd már az agyam?!" -, miért van az, hogy ha valami baj van veled, akkor mindig megérzem?

A szívem ekkor kihagyott egy ütemet. Erre a kérdésre nem számítottam, bár minden másra gondoltam... képtelen dolgokra is.

 - Nem tudom. - sütöttem le tekintetemet.

Seungri csak hallgatott, nem szólt semmit, és nem is mozdult. A földet tekintve csak lábait láttam magam előtt, majd egy fél másodperc múltán, éreztem, hogy átölel. Megszeppentem hirtelen tettjétől.

 - Én sem tudom, de nem számít. - hallottam hangjából, hogy mosolyog, majd még jobban magához vonz. - Kimi, olyan jó, hogy itt vagy... - Suttogta.

 - S-Seungri! - próbáltam kibontakozni karjai közül.

 - Még ne, csak egy kicsit. - mondta halkan, jobb kezével pedig felcsúszott a fejem búbjáig, majd megsimogatta azt. – Szeretet hiányom van. – suttogta.

            Nem tudtam mit mondani, de még megmoccanni se. Földbe gyökereztek a lábaim, és a testem pedig megdermedt. Olyan érzésem volt, hogy ez a pár pillanat órákba tellett volna. Seungri sose volt velem ilyen, sose nyílt meg így előttem, és nem ölelt át így... Mi ez a hirtelen változása?

            Nem maradhattam tovább karjai közt, ezért nehezen, de kibontakoztam öleléséből. Ekkor vettem észre igazán, hogy mindeddig sírt.

 - Seungri, ne sírj. - léptem közelebb hozzá, s kezemmel pedig letöröltem a rakoncátlan könnycseppjeit. - Nem szabad sírnod, mert nincs miért. - Seungri nem mondott semmit, csak maga elé bámult, vagy rám pillantott egy pár másodpercnyire. - Nyugodj meg, jó? – rá mosolyogtam, és megpróbáltam boldoggá tenni, de nem változott semmit. - Hol van az a vidám tanár úr akit ismerek? - nevettem el magam, majd enyhén a vállába bokszoltam.

 - Kimi... - nyitotta ki résnyire a száját, hogy kiejtse s nevemet.

 - Hm?

Seungri szemszöge...

            Nem tudom, hogy mi ütött ekkor belém, de egy olyan érzésem támat, ami nem kellett volna, hogy előjöjjön.Kimit figyeltem, bájos arcát, amivel próbált felvidítani. Talán az ital miatt lehetett, hogy ennyire magam alá estem, és talán amiatt is, hogy Hyorin nincs mellettem. Egy kis társaságra vágytam, amit Kimiben leltem meg. A kedvessége elbűvölt, és ez a tulajdonsága nagyon is tetszett nekem.

 - Kimi... - ejtettem ki a nevét elég halkan. Csodáltam, hogyha meghallja.

 - Hm? - nézett rám kikerekedett boci szemeivel.

"Az a nézés, azok a mosolygós ajkak, és a szélben megrebbenő haja... Lehet elment az eszem."

            Egy pillanatba se tellett, Kimi ajkaira tapadtam, ki meglepettségében, még a szemét se tudta lehunyni. Azok a zamatos ajkak, bizsergést keltettek bennem. Többet akartam, de nem volt szabad. Ez se lett volna szabad... Elváltam tőle, és egy lépest hátráltam tőle.

            Meggondolatlanul cselekedtem, és ezzel egy óriási hibát követtem el. Nem tudtam mit mondani, elakadtak a szavaim, ezért csak ennyit tettem: végig simítottam egyet Kimi vállán, majd kikerülve őt, visszaigyekeztem a szállóba. Az eszem most zavaros volt, ahogyan a szívem is.

Kimi szemszöge...

            Nem hittem a szememnek, amikor megtette azt, amiről azt gondoltam, hogy sohasem fogja megtenni. Nagyon nagy meglepetés volt számomra forró ajkait számon érezni. Abban szem pillanatba semmi sem ugrott az eszembe, üres volt az agyam, és leblokkolt az egész testem. Igaz, hogy nem sokáig éreztem Seungri ajkait ajkaimon... de az a pillanat felülmúlhatatlan volt.

            Szó se beszéd nélkül, egy enyhe "váll veregetéssel" ott hagyott magamba, kint eme sötétben. Egy jó percig nem mozdultam, még mindig magam elé figyeltem, majd lassan kezdtem visszaszerezni igazi önmagam. Bár nem ez volt az első csókom, de meglepetés szempontjából, azon a szinten járt.

            De akkor ezt miért tette Seungri? Szerethet engem, és mindeddig eltitkolta? Vagy az alkohol hatása? Vagy netalán Hyorint képzelte a helyembe?

            Gondolataim zavarába hajamat kezdtem tépkedni. Nem tudtam, mik a válaszok a kérdéseimre, és ez irtózatosan idegesített. Mihamarabb ki akartam deríteni... De nem most. Most inkább lefekszem és alszok egyet, mert ki tudja, lehet, hogy mindez csakis egy álom volt.