14 . Fejezet: A vendég

 

Hyorin szemszöge... 

„Akkor mi most tényleg telefonszexelünk?! Úristen! Seungri mióta lett ennyire perverz?”

 - Seungri én nem tudom, hogy képes leszek rá... – Nyekeregtem ki nagy nehezen.

 - Uhh, kérlek... Gondold el, hogy ott ülök tehetetlenül egy székhez kikötözve és méghozzá mezteletül. Csakis terád várok, arra hogy a testeddel kényeztess. – Dünnyögött egyet. – Gyere és ülj az ölembe, érezni akarlak.

Olyan érzés ütött belém, mintha elvesztettem volna a józan eszemet. Már csak a gondolattól beleremegett a gyomrom. Akarom Őt, de most azonnal!

 - Óh Seungri, micsoda szép látványt nyújtasz most nekem. – Ajkamra haraptam. – Ha már ki vagy kötözve, akkor kihasználom az alkalmat, hogy kínozzalak. – Kuncogtam. – Lassan, egyenként levenném magamról minden ruha darabomat, és végigélvezném a minden pillanatban rám vetődő égető pillantásodat. Gonoszságom jeléül, még az arcodba is dobnám a melltartóm. Egyre közelebb lépkednék feléd, s egy vigyor kíséretében lassú csípő mozgásokba kezdenék.

 - Hyo-rin! Már fáj... annyira kemény vagyok... Uhh, kérlek lovagolj meg...

 - A-a, még nem kaphatsz meg. – Kezemmel reszketve testemhez nyúltam, és lassan a mellkasomról csúsztam egészen lefele. – Hátast fordítanék neked, és előtted hajoldosnák egész a föld irányába. Kezeimmel végigsimítanám lábaim, arra gondolva, hogy mindezt te teszed meg velem. – Újjaim ekkor már a bugyimban voltak. – Végül felegyenesedek párszor végigsimítok még testemen, aztán pedig feléd fordulok. Nem megszakítva a szemkontaktust az öledbe ülök, pont a dudorodra.

 - Súrlódj hozzám, vad macskám! – Nyögte érzékien a telefonba Seungri.

 - Vadmacska? Rrr... Te pedig a kandúrom leszel. – Újjaimmal csiklómat kezdtem el izgatni. – A-azt akarod hogy súrlódjak? Áh! Inkább egész testemet rád vetem...

 - Uhh, Hyorin olyan tökéletes vagy. Csak úgy csiklandozza mellbimbód a mellkasom, ahogy előre és hátra mozgolódsz. Oh-ohlyan jó! – Pár másodpercnyi halk nyögések támadtak föl. – Oldozz el, baby! Hadd tegyelek magamévá. – Ismét egy hangosabbat nyögött, mire én is felbátorodtam.

 - Ahogy parancsolod... Kioldalak, és egyből az ajkadra tapadok. Csatára hívom nyelvedet. – Egyre gyorsabban kezdtem simogatni csiklómat.

 - Hmm... Annyira finom vagy. Biztos odalent is ennyire édes lehetsz. – Kuncogott. – Áh, cicám, megkóstolnálak, de most inkább lovagolj meg. Remegek a vágytól.

 - Szedj rá kandúrom, hogy megtegyem.

 - Ha már szabaddá váltak kezeim, velük bejárom meztelen testedet. Végigsimítok álladtól, végig a torkodon, kulcscsontodon, melleden, mellkasod közepén, s hasadon. Ugyanezt a számmal is bejárom, de a kezem még nem áll meg egy helyen. Hátadhoz kandikál és lentről felfelé, a két leghosszabbik ujjammal végighúzok gerinceden.

 - Szeretem, amikor simogatsz... – Jólesően sóhajttam.

 - És azt szeretnéd ha ott is én izgatnálak? Nem csak az ujjaimmal, hanem a nyelvemmel is. Körkörösen nyaldosnám gyenge pontodat...

 - Ih-igen! Nagyon... Azt hiszem, megérdemled amit kértél... Óvatosan ráülök férfiasságodra, de eleinte lassú tempóban kezdem, a-a-aztán gyorh-sítok! Áh!

 - Olyan jól csinálod... Áhhh. Ne állj le, mozogj gyorsabban. Olyan gyönyörű vagy, amikor nyögsz. Imádlak hallani, te vadmacska.

 - Miá-úh! – Nyögtem úgy mint egy macska.

 - Folytasd! Kezemmel, hogy mág jobban tudj mozogni, megmarkolom feneked, és irányítalak.

 - Áhh miáú!! Mi-mindjárt... miáú! – Hangosan nyögtem.

 - Én is... Uhh uhh.

Ziháló levegő vételek, nyögések és telefontérerő zúgott mindkettőnk fülébe. Két egyszerre jövő hangos nyögést követően, csend lett mindkét vonal végén. Gyengébb fújtatások hallatszottak még.

 - Imádlak Hyorin úgy ahogy vagy, ugye tudod? – Mondta szerelmesen, hangja fáradtnak tűnt.

 - Igen... – Leheltem a telefonba. – Én is téged, Seungri. – Szemeim lassan lecsukódtak, és olyan érzésem volt, hogy már nem is hallok és nem is látok semmit... Úgy tünik elaludtam.

Jiyong szemszöge...

 - Szia Jiyong. Rég láttuk egymást!

 - Szia... anya?! Te meg mit keresel itt?! – Néztem rá meglepett arc kifejezéssel.

 - Na de Jiyong! Így kell köszönteni az anyukádat? – Indult meg felém és megölelt. – Nem is örülsz nekem?

 - Dehogyisnem, csak ez... olyan váratlanul ért. – Viszonoztam ölelését, majd elengedtük egymást.

 - Tudod, hogy tiszta meglepetés vagyok, fiam. Amúgy míg nem voltál itthon készítettem neked Kimchit. Kérsz? – Mosolygott rám szelíden.

 - Igen, köszönöm, de mondd csak, hogy jutottál be a lakásomba? – Leültem az asztalhoz és vártam a válaszra várva. – Honnan volt kulcsod?

 - Nem emlékszel, hogy adtál nekem még régebben egyet? Amikor is egy lány kedvéért költöztél ide... Hogy is hívták? – Gondolkodott el. – Óh tudom már. Kimi, igaz? Tényleg mi van mostanság veletek? Beszélgettek?

 - Nem, de kérlek hagyjuk ezt a témát. – Próbáltam mellőzni a felvetődött témát. Most per pillanat semmi kedvem sem volt erről tárgyalni.

 - Hogy-hogy nem? Semmit sem tárgyaltok egymás közt?

 - Úgy van, eltaláltad. Inkább kerüljük egymást, jó nagy ívben.

 - Ezt szomorú hallani... – Tette le közben az étellel teli tányért az asztalra. – És mondd másvalakit nem szereztél helyette? Bármikor is felhozom ezt a témát látom rajtad, hogy letört vagy. Kéne szerezz valaki mást, hogy elfelejtesse veled a múltat.

 - De anya, nem megy az olyan könnyen. – Dünnyögtem az orrom alatt.

 - Mégis miért nem? Egy ilyen jóképű férfinak, mint neked Jiyong, a nők hevernek a lába alatt. – Üllt le ő is az asztalhoz, és együtt kezdtük el enni a meleg ételt, ezzel is csendet téve a konyhában.

„Ez nem lehet igaz... Anyum nem fog leakadni rólam, addig amíg nem felelek meg az elvárásainak. Muszáj lesz valamit tennem, különben egy csepp nyugtom sem lesz a végén...”

 - Mondjuk... van egy lány akivel elég jól alakulnak a dolgok. – Kis hatás szünetet tartottam. – Holnaptól fogva nála fogok lakni. Ma is csak azért jöttem haza, hogy összecsomagoljam a dolgaimat. – „Bocsáss meg Hyorin, de ezt muszáj volt...”

 - Nocsak-nocsak, akkor mégis van valakid? – Nézett rám mindent tudóan anyám. – Eddig miért nem mondtad?

 - Mert nem tartottam fontosnak.

 - Bemutatnál egyszer neki? – Kérdezte kíváncsian, mire válaszul csak egy bólintást kapott. – Nagyon érdekel, hogy mégis ki csavarta el az én fiamnak a fejecskéjét. – Kuncogott.

 - Óh anya, muszáj mindenbe beleütnöd az orrod? – Kérdeztem nevetve.

 - Tudod, mint anya ez a dolgom. No de mostmár tényleg együnk, mert mindjárt teljesen kihűl az étel, és akkor hiába bajlódtam vele annyit. 

Ezennel mindketten csendben nekiláttunk a Kimchi evéséhez.