23. Fejezet: Leleplezés

Kimi szemszöge...

            Eltelt már egy jó pár nap azóta, amióta ide utaztunk. Több fajta teszten is túlestem, amik sajnálatos módon nem a legjobban sikerültek. Bár az ott lévő társaim mindvégig bíztattak, hogy ne adjam fel, és hátha az utolsó tesztem majd jobb lesz.

            Az utolsó napjaink felé tartottunk, amikor is egy kissé borús égbolt tündökölt a szállodánk felett. Az időjárás előrejelzés szerint a mai napra nagy zivatart jósolnak, ezért nem ajánlatos kimennünk a szabadba, vagy útnak indulnunk valamerre.

 - Kimi, remélem felkészültél a mai vizsgára. – szólalt meg az egyik itt megismert ismerősöm.

 - Nem igazán, de megpróbálom a legjobbat kihozni magamból.

 - Ez a beszéd! – veregette meg a vállamat. – Ne okozz csalódást Seungri-senseinek. Bízik benne, hogy legalább ebből nagy jegyet fogsz szerezni.

 - Üm. – Bólogattam, majd elhaladtam a másik irányba, hogy egyedül lehessek.

A gondolatok kavalkádjába csöppentem, és elgondolkodtam egy fontos mozzanaton. Seungri nemrég megcsókolt. Kezemet számhoz érintettem, az pedig félmosolyra húzódott, de nem sokkal később el is tűnt. Azóta a nap óta úgy érezem, hogy Seungri kerül engem. Csakis akkor találkoztunk, amikor felkészítő órákat tart... de akkor se néz egyszer sem a szemembe.

Kisétáltam a szabadba, hogy ott töltsem el a vizsga előtti időmet. Élveztem, ahogy a szél fújja hosszú begöndörített fürtjeimet. Mélyen belélegeztem e friss levegőt és próbáltam ellazulni.

 - Sikerülni fog a mai vizsga! Aztán pedig mehetünk haza...

Hyorin szemszöge...

 - Jiyong, most megöllek! – Dühöngtem a konyhapult felett. – Ki mondta, hogy tedd fel főni a hűtőben lévő levest?! – Fordultam feléje, de ekkor azzal az ártatlan arckifejezésével nézett rám. – Ne nézz így! Elpárolgott az összes lé a leves felől és még a tál is tiszta kormos lett. – Puffogtam és levettem az aragázról a tálat a benne lakozó maradékkal. – Elalszol és így hagyod, zseniális vagy nem mondom...

 - Bocsáss meg... Csak meglepetésként akartam elkészíteni.

 - Na látod, itt a meglepetés! – mutattam neki a tálat, s közben leszedtem kezeimről a kesztyűt, majd hozzá dobtam. – Ha nem tudsz valamit megcsinálni, akkor ne is kezdj neki, oké? Mindent csak tönkre teszel. – mondtam tovább – Amióta itt vagy már összetörtél két virágcserepet, elrontottad a tévét, leblokáltad a laptopom és tegnap össze is fagylaltoztad a kedvenc ruhámat.

 - Nyugalom Hyorin, ne kapd fel a vizet.

 - Hogy ne kapnám?! – sóhajtottam, majd átmentem a másik szobába.

Jiyong csak tovább követett és figyelte, ahogy az egyik lomot felveszem, majd egy másik helyre teszem. Nagyokat sóhajtott, és nem szólt semmit, míg ki nem adtam magamból minden dühömet.

 - Miért vagy ennyire stresszes? – kérdezte miután látta, hogy teljesen kifáradtam. Lehuppantam az ágy szélére és halkan válaszoltam.

 - Idegesít, hogy nem tudom biztosan mikor lesz vége ennek a tábornak.

 - Nem kell aggódj, azt fogjuk mondani Seungrinak ha itt lesz, hogy csak látogatóban vagyok nálad.

 - Ez rendben van, főleg ha délután jön, de mi van ha este érkezik? Nem tudok rendesen elaludni éjszaka, mert mindig előjön az a fóbiám, hogy bejön, felgyújtja a villanyt és meglátja, hogy veled alszom az ágyba.

 - Hm... Ne aggódj ilyenek miatt, nem lesz semmi baj. – Simogatta meg a hátam.

 - Nem tudom már. És a legjobb, hogy nem is keres, fogalmam sincs mi lehet vele, ha meg felhívom, pár perc múlva le is rakjuk.

 - Biztos sok a dolga. – próbált tovább nyugtatni.

 - Fogalmam sincs, a női megérzésem mást súg.

Jiyong szemszöge...

 - A női megérzések sokszor súgnak olyan érzelmeket, amik nem is igazak. – lépett mellém. – Figyelj, lazulj el és gyere menjünk el valamerre kikapcsolódni. – Mosolyogtam rá kedvesen, de még mindig olyan letört arcot vágott, mint azelőtt.

 - Csakis akkor megyek veled, ha én választhatom ki a helyet, ahová megyünk. – Pajkosul rám vigyorgott.

 - Rendben. – Adtam be a derekam.

 - Yuhééé! – Ugrott fel az ágyból és a szobája felé futott. – Felkapok valamit és mehetünk is. – kiáltotta ki onnan.

            Csak mosolyogtam rajta, hogy egy egyszerű kijelentés miatt ilyen boldoggá vált. Ezzel engem is azzá tett, de csakis egy időre. Eszembe jutott, hogy Hyorin nem az én barátnőm, hanem a Seungrié, és lehet, hogy miután visszatér Seungri a hétköznapokba, akkor újra egy elhanyagolt fiúvá válok...

 - Kész is vagyok! – Jött közelebb hozzám, és mosolyogva mutatta rózsaszín fodros ruháját. – Csinos, ugye? – Néztem végig rajta mosolyomat visszatartva.

 - Nem, egyáltalán nem az. – válaszoltam póker arccal, majd felvettem az asztalról a kocsi kulcsot.

 - Gonosz... – duzzogott.

 - Gyere, menjünk. – fordultam feléje, majd megfogtam a kezét.

            Kikerekedett szemekkel nézett rám, majd csak egy enyhe mosollyal lepett meg. Önmagamban csodálkoztam, hogy megengedte, mivel eddig mindig el tolt magától. Mégis sikerül a tervem?

 - Menjünk a plázába. – bökte ki félúton a kocsi felé.

 - Hogy mi? És miért akarsz pont oda menni? – Kérdeztem félig felé fordulva.

 - Meg szeretnék venni valamit. – szégyenlősen mosolygott, majd lehajtotta a fejét.

 - Mi az, megveszem neked. – mondtam, amint az autó elé értünk. Elengedtem a kezét, hogy be tudjunk szálni.

 - Még mit nem! Van nekem pénzem, megveszem én magam. – nyújtotta ki felém nyelvét, majd kinyitotta az ajtót és beült a kocsiba. Követtem példáját.

Helyet foglaltam az autóban, előkotortam zsebemből a kocsikulcsot és el is indítottam a kocsit. Ki fordultunk az útra és a város központjába haladtunk. Hyorin kezével a hangszórót babrálta, közben pedig váltogatta a számokat a berakott CD-ről, egész addig, amíg nem talált egy neki tetsző számot.

 - Mondd csak Jiyong, ki volt az első szerelmed?

Annyira meglepett a kérdése, hogy félrenyeltem azt is, amit nem lehet. Elkapott a köhögés.

 - Hogy ugrott az eszedbe ez a kérdés? És méghozzá pont most.

 - Nem tudom, csak úgy. – felém fordult és tovább figyelte arcomat. Tekintetemet ez idő alatt az úton kellett maradjon, nehogy valami balesetet okozzak. – Csak kíváncsi vagyok.

 - Aki kíváncsi hamar megöregszik.

 - Hé! – Ütött vállba, mire a kocsi kibillent egyenes menéséből. Kocsik ezrei dudálni kezdtek utánunk.

 - Ne lökdöss, ha nem akarod, hogy meghaljunk. – szóltam rá.

 - Joesonghabnida...* (*sajnálom)

 - Mostmár mindegy, de legközelebb ne csinálj ilyet.

 - Jó... – hallgatott el egy kicsit, majd ismét megszólalt. – A válaszod?

 - Nem mondom el. – makacsoltam be.

 - De miért nem? Óh légyszi!

 - Mert nem és kész! – feljebb vettem a zene hangerejét, majd tovább haladtunk a kiszemelt helyre.

___________________________________________________________________________

A légkör párás és forró, mintha a nyár kellős közepébe csöppentünk volna. Az izzadtságcseppek csak úgy csordulnak le a testről, az ér kidagad a nyakon, és heves lélegzések töltik be a szobát.

 - Uhh... – meredt Seungri az ipad képernyőjére. –, azok a mellek... – harapott rá az ajkaira.

            A hang a videóban egyre hangosabbá változott. A nő csak nyögött, ahogy a férfi végigsimított egész testén. Időközben még nyelve hegyével keresztül kastolt a nő teste közepén, ezzel is felfokozva a benne rejtőző vágyat. Lejjebb haladva bőrét szívogatta egészen addig, amíg rózsaszínné nem változott. Mikor hasa aljához ért, a férfi kezeivel lassan lehúzta a nőn maradt utolsó ruhadarabot, majd újaival először hüvelyének külső részét, majd belső részét kezdte el masszírozni.

 - Ahh... – Seungri belemarkolt férfiasságába, majd ugyanazzal a kezével felhaladt a hasáig, hogy benyúljon a nadrágjába.

Ahogy a videóban is történt, olyan sebességgel húzta fel és le kezemét a nadrágjában. A sóhajok egyre jobban törtek elő belőle, és férfiassága is teljesen megmerevedett.

 „Most helyben ha lehetett volna, megerőszakoltam volna valakit.” – Gondolta magában.

A fő fogás ekkor következett a videóban. A két fél teljesen felkészült a közösülés pillanatára. A nő hanyatt feküdt a asztal tetején, a férfi pedig felmászott rá. Pár pillanatig egymás tekintetébe férkőztek, majd lassan egymásba olvadtak. Eleinte lassan, aztán majd gyorsítottak tempójukon. A nyögések egyre hangosabbakká váltak az élvezet hatására. Az asztalon lévő dolgok mind leestek a földre, már csak a pár maradt fent.

 - Nhem bi-rom... ahhh... dugni akharok. – döntötte hátra Seungri fejét, közben szabad kezével sikosítót öntött magára.

Kimi szemszöge...

            A vizsgaidőszak fél óra múlva kezdetét veszi, de úgy érzem, hogy minden amit eddig tudtam már teljesen elveszett az emlékezetemben. Segítséget senkitől sem kérhettem, mivel mindenki el volt a saját dolgával, ezért kénytelen voltam Seungrihoz fordulni.

            Mindenkit végigkérdeztem, hogy nem látták-e valamerre, de a legtöbb ember nemet intett. Körülnéztem kint, majd az épület összes folyosóján is végig haladtam, de semmi.

Nagy nehezen rászedtem magam, hogy elmenjek egész a szobájáig. Nagyokat nyeltem, majd párszor megfutamodva, de bekopogtattam. Semmi mozgást nem észleltem, ezért ismét megtettem, de ekkor sem történt semmi sem.

 - Seungri... – Nyitottam ki lassan az ajtót, majd beléptem a szobába.

 Ekkor kerekedtek el a szemeim, és pillantottam meg Seungrit a székben ülve, kezével a nadrágjába. Ő is észrevett engem pár másodperc múlva, majd lefagyva figyelt íriszeimbe...

TO BE CONTINUED...