14 . Fejezet: A vendég

 

Hyorin szemszöge... 

„Akkor mi most tényleg telefonszexelünk?! Úristen! Seungri mióta lett ennyire perverz?”

 - Seungri én nem tudom, hogy képes leszek rá... – Nyekeregtem ki nagy nehezen.

 - Uhh, kérlek... Gondold el, hogy ott ülök tehetetlenül egy székhez kikötözve és méghozzá mezteletül. Csakis terád várok, arra hogy a testeddel kényeztess. – Dünnyögött egyet. – Gyere és ülj az ölembe, érezni akarlak.

Olyan érzés ütött belém, mintha elvesztettem volna a józan eszemet. Már csak a gondolattól beleremegett a gyomrom. Akarom Őt, de most azonnal!

 - Óh Seungri, micsoda szép látványt nyújtasz most nekem. – Ajkamra haraptam. – Ha már ki vagy kötözve, akkor kihasználom az alkalmat, hogy kínozzalak. – Kuncogtam. – Lassan, egyenként levenném magamról minden ruha darabomat, és végigélvezném a minden pillanatban rám vetődő égető pillantásodat. Gonoszságom jeléül, még az arcodba is dobnám a melltartóm. Egyre közelebb lépkednék feléd, s egy vigyor kíséretében lassú csípő mozgásokba kezdenék.

 - Hyo-rin! Már fáj... annyira kemény vagyok... Uhh, kérlek lovagolj meg...

 - A-a, még nem kaphatsz meg. – Kezemmel reszketve testemhez nyúltam, és lassan a mellkasomról csúsztam egészen lefele. – Hátast fordítanék neked, és előtted hajoldosnák egész a föld irányába. Kezeimmel végigsimítanám lábaim, arra gondolva, hogy mindezt te teszed meg velem. – Újjaim ekkor már a bugyimban voltak. – Végül felegyenesedek párszor végigsimítok még testemen, aztán pedig feléd fordulok. Nem megszakítva a szemkontaktust az öledbe ülök, pont a dudorodra.

 - Súrlódj hozzám, vad macskám! – Nyögte érzékien a telefonba Seungri.

 - Vadmacska? Rrr... Te pedig a kandúrom leszel. – Újjaimmal csiklómat kezdtem el izgatni. – A-azt akarod hogy súrlódjak? Áh! Inkább egész testemet rád vetem...

 - Uhh, Hyorin olyan tökéletes vagy. Csak úgy csiklandozza mellbimbód a mellkasom, ahogy előre és hátra mozgolódsz. Oh-ohlyan jó! – Pár másodpercnyi halk nyögések támadtak föl. – Oldozz el, baby! Hadd tegyelek magamévá. – Ismét egy hangosabbat nyögött, mire én is felbátorodtam.

 - Ahogy parancsolod... Kioldalak, és egyből az ajkadra tapadok. Csatára hívom nyelvedet. – Egyre gyorsabban kezdtem simogatni csiklómat.

 - Hmm... Annyira finom vagy. Biztos odalent is ennyire édes lehetsz. – Kuncogott. – Áh, cicám, megkóstolnálak, de most inkább lovagolj meg. Remegek a vágytól.

 - Szedj rá kandúrom, hogy megtegyem.

 - Ha már szabaddá váltak kezeim, velük bejárom meztelen testedet. Végigsimítok álladtól, végig a torkodon, kulcscsontodon, melleden, mellkasod közepén, s hasadon. Ugyanezt a számmal is bejárom, de a kezem még nem áll meg egy helyen. Hátadhoz kandikál és lentről felfelé, a két leghosszabbik ujjammal végighúzok gerinceden.

 - Szeretem, amikor simogatsz... – Jólesően sóhajttam.

 - És azt szeretnéd ha ott is én izgatnálak? Nem csak az ujjaimmal, hanem a nyelvemmel is. Körkörösen nyaldosnám gyenge pontodat...

 - Ih-igen! Nagyon... Azt hiszem, megérdemled amit kértél... Óvatosan ráülök férfiasságodra, de eleinte lassú tempóban kezdem, a-a-aztán gyorh-sítok! Áh!

 - Olyan jól csinálod... Áhhh. Ne állj le, mozogj gyorsabban. Olyan gyönyörű vagy, amikor nyögsz. Imádlak hallani, te vadmacska.

 - Miá-úh! – Nyögtem úgy mint egy macska.

 - Folytasd! Kezemmel, hogy mág jobban tudj mozogni, megmarkolom feneked, és irányítalak.

 - Áhh miáú!! Mi-mindjárt... miáú! – Hangosan nyögtem.

 - Én is... Uhh uhh.

Ziháló levegő vételek, nyögések és telefontérerő zúgott mindkettőnk fülébe. Két egyszerre jövő hangos nyögést követően, csend lett mindkét vonal végén. Gyengébb fújtatások hallatszottak még.

 - Imádlak Hyorin úgy ahogy vagy, ugye tudod? – Mondta szerelmesen, hangja fáradtnak tűnt.

 - Igen... – Leheltem a telefonba. – Én is téged, Seungri. – Szemeim lassan lecsukódtak, és olyan érzésem volt, hogy már nem is hallok és nem is látok semmit... Úgy tünik elaludtam.

Jiyong szemszöge...

 - Szia Jiyong. Rég láttuk egymást!

 - Szia... anya?! Te meg mit keresel itt?! – Néztem rá meglepett arc kifejezéssel.

 - Na de Jiyong! Így kell köszönteni az anyukádat? – Indult meg felém és megölelt. – Nem is örülsz nekem?

 - Dehogyisnem, csak ez... olyan váratlanul ért. – Viszonoztam ölelését, majd elengedtük egymást.

 - Tudod, hogy tiszta meglepetés vagyok, fiam. Amúgy míg nem voltál itthon készítettem neked Kimchit. Kérsz? – Mosolygott rám szelíden.

 - Igen, köszönöm, de mondd csak, hogy jutottál be a lakásomba? – Leültem az asztalhoz és vártam a válaszra várva. – Honnan volt kulcsod?

 - Nem emlékszel, hogy adtál nekem még régebben egyet? Amikor is egy lány kedvéért költöztél ide... Hogy is hívták? – Gondolkodott el. – Óh tudom már. Kimi, igaz? Tényleg mi van mostanság veletek? Beszélgettek?

 - Nem, de kérlek hagyjuk ezt a témát. – Próbáltam mellőzni a felvetődött témát. Most per pillanat semmi kedvem sem volt erről tárgyalni.

 - Hogy-hogy nem? Semmit sem tárgyaltok egymás közt?

 - Úgy van, eltaláltad. Inkább kerüljük egymást, jó nagy ívben.

 - Ezt szomorú hallani... – Tette le közben az étellel teli tányért az asztalra. – És mondd másvalakit nem szereztél helyette? Bármikor is felhozom ezt a témát látom rajtad, hogy letört vagy. Kéne szerezz valaki mást, hogy elfelejtesse veled a múltat.

 - De anya, nem megy az olyan könnyen. – Dünnyögtem az orrom alatt.

 - Mégis miért nem? Egy ilyen jóképű férfinak, mint neked Jiyong, a nők hevernek a lába alatt. – Üllt le ő is az asztalhoz, és együtt kezdtük el enni a meleg ételt, ezzel is csendet téve a konyhában.

„Ez nem lehet igaz... Anyum nem fog leakadni rólam, addig amíg nem felelek meg az elvárásainak. Muszáj lesz valamit tennem, különben egy csepp nyugtom sem lesz a végén...”

 - Mondjuk... van egy lány akivel elég jól alakulnak a dolgok. – Kis hatás szünetet tartottam. – Holnaptól fogva nála fogok lakni. Ma is csak azért jöttem haza, hogy összecsomagoljam a dolgaimat. – „Bocsáss meg Hyorin, de ezt muszáj volt...”

 - Nocsak-nocsak, akkor mégis van valakid? – Nézett rám mindent tudóan anyám. – Eddig miért nem mondtad?

 - Mert nem tartottam fontosnak.

 - Bemutatnál egyszer neki? – Kérdezte kíváncsian, mire válaszul csak egy bólintást kapott. – Nagyon érdekel, hogy mégis ki csavarta el az én fiamnak a fejecskéjét. – Kuncogott.

 - Óh anya, muszáj mindenbe beleütnöd az orrod? – Kérdeztem nevetve.

 - Tudod, mint anya ez a dolgom. No de mostmár tényleg együnk, mert mindjárt teljesen kihűl az étel, és akkor hiába bajlódtam vele annyit. 

Ezennel mindketten csendben nekiláttunk a Kimchi evéséhez.

13. Fejezet: Ki lehet az a nő?

Kimi szemszöge...

 - Megjöttem. – Léptem be az előszobába. Ledobtam lábamról a cipőt, és beiramodtam a szobámba. A tesóm, Mina, épp ekkor egy leckét mondott fel apumnak, egy-két kiáltás kíséretében. Ha helytelen volt valami, akkor mindig kapott a fejére.

 - Nocsak, ilyen hamar visszaértél? – Kérdezte tőlem gúnyosan apum.

 - Mint látod igen. – Gyorsan belépkedtem a szobámba, és bezártam magam után az ajtót, és méghozzá kulccsal.

Hanyatt dőltem az ágyra, és csak a plafont szemléltem. Túlságosan felhúzott ez a nap. Elmegyek az iskolához, összefutok Seungrival, aztán hazafelé pedig Jiyonggal. Kész katasztrófa! Főleg, hogy Ji képtelen békén hagyni. Utálok visszaemlékezni arra, hogy mik történtek köztünk régen... Mindent utálok ami vele kapcsolatos! Kezeimmel a párnákat ütögettem dühömben.

- Kimi kész a kaja. Gyere ki enni. – Kiáltott anyum a konyhából.

 - Nem vagyok éhes. – Kiáltottam ismét vissza, mire ismételten csend kerekedett fel.

„Utállak Jiyong, ugye tudod?!”

Jiyong szemszöge...

Fejemet csóváltam miután Kimi morcosan elballagott mögöttem. Le akartam állítani, hogy tárgyaljuk meg ezt az egészet, de jobbnak tartottam, ha mégsem beszélünk róla. Igaza volt, túl rég történt, azóta meg még igaz barátoknak sem lehetne minket mondani. Idióta voltam akkoriban, mert csak a farkam vezetett és nem az eszem. Pedig őrülten szerettem Kimit, tiszta szívemből, de  mégis elbaltáztam.

Gyorsan felsiettem a lépcsőn, hogy benyissak a házamba. Meglepetésemre nyitva várt rám az ajtó.

 - Nem zártam volna be? – Töprengtem magamban, s lassan besétáltam az előszobába. Láttam, hogy a konyhába ég a villany. Lassan odaiszkoltam, hogy megtekintsem ki is van odabent. Kikerekedett szemmel figyeltem az előttem álló nőszemély.

 - Szia Jiyong. Rég láttuk egymást!

Hyorin szemszöge...

Basszuskulcs, megveszek ettől a sráctól. Már majdnem letepert, nagyon kevesen múlott. Ha nem térek észhez, már biztos bennem mozgolódna Jiyong játékszere. Ilyen könnyűvérű lennék?

Nagy sóhaj kíséretében sétálgattam fel alá az egész lakásban. Senki sem volt itthon, úgyhogy kihasználtam az alkalmat. Bömböltettem a zenét, majdnem maximumon, úgy hogy még az ablak is beleremegett. Jópár ember aki erre fele császkált kint az utcáról egyfolytába befele figyelt a szobámba. Hát igen, ez van, ha egyszer magamra hagynak. Imádok egyedül lenni, hisz régen sosem volt lehetőségem ilyesmire, mert vagy a szüleim mindig utánam koslattak, akkor is ha nem akartam. Nem lehetett önálló életem. Bár most sincs, de majd egyetemre menetelemkor az lesz. Vagyis nagyon is remélem!

De bakker! Hamarosan itt az évzáró... Na jó, kis túlzással, de azért már közel járok hozzá, és kéne tanulnom az érettségire, hiszen nagyon nehéz voltak tavaly a tételek. Óriási számban buktak meg a diákok.

Nagyot sóhajtottam elszontyolodottságomban, és közben lehalkítottam a zenét a felére. A szekrényem vettem az irányt és levettem róla egy könyvet. A kedvenc könyvemet, melyet ezerszer is újra tudnék olvasni. Belelapozgattam az első pár oldalba és olvasásba fogtam. De hírtelen megcsörrent a telefonom.

 - Ezt nem hiszem el! Az embernek sose lehet nyugta? – Kaptam le az asztalról a telefon.

A hívó nem más volt mint Seungri, ezért felvettem neki, és boldogan megszólaltam.

 - Szia. – Köszöntem neki.

 - Szia. Ugye nem zavarlak? – Kérdezte kissé félve.

 - Nem dehogy... csak épp olvasni kezdtem egy könyvet, de most hogy hívtál az sokkalta jobb időtöltés. – Hangomból hallatszott, ahogy mosolygok.

 - Óh, könyvmoly lett az én pici szívemből? – Kuncogott.

 - Naaa, Seungri! – Pirultam bele. – Nem vagyok könyvmoly. Sosem voltam az. Csak ami érdekel, azt imádom elolvasni többször, mint egyszer.

 - És mi érdekel téged? – Vigyorgott.

 - Szerintem sejted.

 - Tőled akarom hallani. Máskülönben pedig, tudom miket olvasol. Múltkor belenéztem az egyik könyvbe és, húh!

 - Tán megrémisztett? – Vigyorogtam, mint a vadalma.

 - Dehogy, csak nem hittem volna, hogy ilyen kis perverz barátnőm van.

 - Melyik könyvbe is néztél bele pontosan? – Gondolkodtam el kérdésemen.

 - Nem tudom, de valamilyen korbácsolásról, meg egyes más behatolásokról volt benne szó. – Mondta suttogva.

 - Te jó ég, Seungri! Áh, most kínosan érzem magam.

 - Szerintem nem kell... mert élvezem az ilyesmit. – Köhintett egyet. – Amúgy meg, irtózatosan hiányzol. Veled akarok lenni.

 - Te is hiányzol nekem Seungri. – Mondtam szomorúan. – Merre vagy most? 

 - Épp a kocsimban. Kihangosítva hallgatlak, s úgy vezetek hazáig.

 - Hééé, ezt nem szabad! Tudod, hogy nem szabad telefonálni vezetés közben. Rossz vagy, le kellene, hogy tegyem. – Mondtam gonoszkodva.

 - Ne. Ne tedd le kérlek. Hallani akarom a hangodat. – Mondta szomorúan. – Annyira hiányzik a kéjes nyögésed... Szeretném ha nyögnél most nekem.

„MI VAN?”

 - Öhm, Seungri, azt hiszem nem értettem valamit tisztán. Mit mondtál utoljára? – Nagyot nyeltem.

 - Azt, hogy nyögj nekem.

 - De hát, te most vezetsz, és és és, mi szükséged van a nyögésemre? Nem, nem fogok nyögni, ha csak ki nem hozod belőlem, hogy nyögjek.

 - Óhh Hyorin, ne csináld ezt velem. – Nyögött halkan. – Már ettől begerjedek és alig bírom nyomni a gázt, meg váltani a sebességet. Úgy imádom ,amikor ilyen ellenséges vagy, csak most épp megőrjít a vágy és nem birok koncentrálni.

- Seungri, parkolj le akkor valahová a kocsiddal, mert így még balesetet is okozhatsz. – Számat rágcsáltam. – És ha akarod, majd segíthetek a bajodon.

- Hmm, úgy tudsz engem irányítani.

Hirtelen hallottam, hogy egy köves részre tért át az autó, aztán pedig leállt. Csend volt, túlságosan is. Nem mertem megszólalni.

Seungri szemszöge...

- Mostmár minden nyugodt, csak az alfelem nem. Kérlek enyhíts rajta... mondd meg, hogy mit tennél velem. – Enyhén simogatni kezdtem férfiasságom nadrágomon keresztül, mire még inkább szorítani kezdett a nadrág. Felnyögtem és becsuktam szemeimet.

- ... Seungri. El sem tudod képzelni mi mindent megtennék én veled. Először csókolnálak, egyre hevesebben, simogatnám testedet, aztán ami után megszabadulánk ruháidtól, számmal bejárnám egész tested. Hmm... ízlelni akarlak.

Tenyerem izzadni kezdett, a vér lefele tódult. Nem bírtam tovább, muszáj volt magamhoz nyúlnom.

- Uhh Hyorin, folytasd... – Húztam kettőt méretemen. – Közben nyúlj te is a bugyidba.

- De Seungri, én ...

- Kérlek, hadd élvezzünk el együtt... Mindig is el akartam érni telefonszexel a csúcsot... Uhh.